Könyv

Sűrű, sötét erdő

Simon Balázs: Összegyűjtött versek

  • Melhardt Gergő
  • 2021. június 23.

Kritika

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

A következetessége a legmegdöbbentőbb.

Első kötetétől (Minerva baglyát faggatom mégis, 1992) kezdve a legutolsó, posztumusz megjelent könyvéig (Halálgondola, 2003) ugyanazt a versformát használja: versszakokra nem osztott, középhosszú (20–40 soros), rímtelen szövegek, egy versmondattal, erős jambikus lüktetéssel, a motívumok sűrű egymásba fonásával. A Minerva annyira erőteljes dobás, hogy az utána következő munkák csak kismértékben tudnak a röppályáról letérni. (Mondjuk, néhány gyönyörű szonettel. Vagy formai variációkkal: az idő előrehaladtával például hosszabb sorokba, tömörebb formákba rendeződik az anyag.)

De következetessége és ereje nem problémamentes. Nagy, talán túlságosan is nagy önbizalmat mutat az anyag. A szövegfolyam áradása nem áll meg, nem csillapodik, a versbeszélő mondja, mondja, mintha nem is érdekelné, figyelnek-e rá. Holott a versek sűrűségük (inkább poétikai összetettségük, mint a sokat emlegetett kultúrtörténeti utalásrendszerük) miatt a szokásosnál jóval elmélyültebb olvasást igényelnek. Ez a feszültség az életmű legjobb darabjai esetében tud csak feloldódni. Verseinek az a rétege tud újdonságként hatni, amelyben az ősit, sőt az időtlent kutatja mitológiai, rituális és antropológiai szempontból, minden irónia nélkül (a pszichológiának, ahogy a történettudománynak is, ez a költészet mereven ellentart).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk