Az érdekes Vazul

Apró, véres balladák

Horváth Csaba rendező és koreográfus fizikai színházában nem szokatlan dolog, hogy élő zenére mozdulnak az extra táncos adottságokkal bíró színészek, miként az sem, hogy olyan szerzőket adaptálnak a saját expresszív színházi világukra, akiknek kiválasztása legalábbis nem magától értetődő. 

Bartók nem kifejezetten táncszínpadra írt Concertóját például úgy táncolták el 2016-ban „könnyedén” traktorkerekekkel, hogy a háttérben élőben nyomta a Hungarian Studio Orchestra nagyzenekar. Most Ady novelláin a sor, amelyek mögé Lukács Miklós Cimbiózis Triója különféle népzenékből kiinduló, kortársat és dzsesszt vegyítő zenét tesz.

Ady prózája tele van új formákkal, sűrített eszmékkel, és némelyik egészen lírai hangulatú. Tragikus, balladai jellegű írásaiból választottak ki ötöt az alkotók. Ezekből a szocio­grafikus elbeszélésekből rekonstruálható Ady kora társadalmának morális állapota, amely – milyen meglepő – kísértetiesen emlékeztet a jelenvalóra. A történetek szenvedélyesen szűkszavúak, tömörek, így kiválóan kibonthatók koreografikusan is. Az élő zene pedig újabb dimenziókat ad a „megértéshez”, mintha helyben keltené életre a mozdulatokat.