Könyv

Az utolsó szál

Annie Ernaux: A hely / Egy asszony

  • Pálos György
  • 2023. július 12.

Kritika

Ernaux A hely című regényében így határozza meg írói alapállását: „Természetes gesztussal választom a lehető leglaposabb stílust, ugyanazt, amelyet annak idején a legfontosabb eseményekről beszámolva szüleimnek írott leveleimben használtam.”

Nem véletlenül említi egykori leveleit, s a szüleivel kialakított nyelvet. Ez a természetes közege, így tanult meg beszélni és közlekedni az emberek között. Nincs idő és energia a sallangra, a cifraságra: a szülőkkel folytatott levelezések tárgyszerűek, lényegre törők.

Látszólag a személyes emlékezet útjait kutatja Annie Ernaux, a kollektív és generációs emlékezet kérdéseit állítja írói munkásságának középpontjába: megtalálni a múltban azokat a pillanatokat, amelyek egy felső-normandiai kislány életét meghatározták, s örökre nyomot hagytak rajta.

Annie Ernaux szégyen és árulás között őrlődik. Életének vezérmotívuma korai műve, a La Honte (A szégyen) alapélménye. A paraszti-munkás származású, a saját közegéből kiemelkedő, s a polgári életmód felé araszoló kamasz lány egyszer csak új szemmel tekint saját és családja életkörülményeire. Nem szégyelli a szüleit, sőt elismeréssel és hálával adózik emberfeletti erőfeszítéseiknek. A szégyen a családi, rokonsági környezet, valamint a polgári, nagyvárosi lét távolságának a feszültségéből táplálkozik, abból az átjárhatatlan falból, amely e két világot elválasztja egymástól.

A hely az apafigurát (Alphonse Léon Duchesne) állítja az írás középpontjába, az Egy asszony az anyának állít emléket. A két mű arra tesz kísérletet, hogy újra meg újra írja azt a történetet, mely a felső-normandiai Yvetot-ban működő családi szatócsboltból/italmérésből indul, s egy távoli nagyvárosban végződik, ahonnan az író hazalátogat szüleihez. Hivatalosan regénynek számít ez a két szöveg, amelyről a szerző így gondolkodik: „Ez itt nem életrajz, természetesen nem is regény, hanem talán valami átmenet az irodalom, a szociológia és a történetírás között.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.