Könyv

Az utolsó szál

Annie Ernaux: A hely / Egy asszony

  • Pálos György
  • 2023. július 12.

Kritika

Ernaux A hely című regényében így határozza meg írói alapállását: „Természetes gesztussal választom a lehető leglaposabb stílust, ugyanazt, amelyet annak idején a legfontosabb eseményekről beszámolva szüleimnek írott leveleimben használtam.”

Nem véletlenül említi egykori leveleit, s a szüleivel kialakított nyelvet. Ez a természetes közege, így tanult meg beszélni és közlekedni az emberek között. Nincs idő és energia a sallangra, a cifraságra: a szülőkkel folytatott levelezések tárgyszerűek, lényegre törők.

Látszólag a személyes emlékezet útjait kutatja Annie Ernaux, a kollektív és generációs emlékezet kérdéseit állítja írói munkásságának középpontjába: megtalálni a múltban azokat a pillanatokat, amelyek egy felső-normandiai kislány életét meghatározták, s örökre nyomot hagytak rajta.

Annie Ernaux szégyen és árulás között őrlődik. Életének vezérmotívuma korai műve, a La Honte (A szégyen) alapélménye. A paraszti-munkás származású, a saját közegéből kiemelkedő, s a polgári életmód felé araszoló kamasz lány egyszer csak új szemmel tekint saját és családja életkörülményeire. Nem szégyelli a szüleit, sőt elismeréssel és hálával adózik emberfeletti erőfeszítéseiknek. A szégyen a családi, rokonsági környezet, valamint a polgári, nagyvárosi lét távolságának a feszültségéből táplálkozik, abból az átjárhatatlan falból, amely e két világot elválasztja egymástól.

A hely az apafigurát (Alphonse Léon Duchesne) állítja az írás középpontjába, az Egy asszony az anyának állít emléket. A két mű arra tesz kísérletet, hogy újra meg újra írja azt a történetet, mely a felső-normandiai Yvetot-ban működő családi szatócsboltból/italmérésből indul, s egy távoli nagyvárosban végződik, ahonnan az író hazalátogat szüleihez. Hivatalosan regénynek számít ez a két szöveg, amelyről a szerző így gondolkodik: „Ez itt nem életrajz, természetesen nem is regény, hanem talán valami átmenet az irodalom, a szociológia és a történetírás között.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.