A Mississippi deltája, illetve Louisana mocsárvidéke az amerikai filmgyártás kitüntetett terepének számít. Kismillió filmben láttuk már a hősöket kötésig gázolni a sekély vízben, a távolból vészjósló rikoltása hallatszott rosszféle madaraknak, támadott a bögöly, s mind gyakran a habok fölé emelkedett egy-egy aligátorhát is (see you later). Ha vetnek egy pillantást az illusztrációul használt képre, s a két gázlómadár arcát felcserélik fejben Kim Basinger és Richard Gere képére, máris megkapják az 1986-os Nincs kegyelmet, de ez csak egy példa az ezerből, tényleg. Konkrétan a Caddo-tónál is jártunk már, az 1981-ben épp feltörő pályaszakaszát járó Walter Hill vezényelte pont ide Southern Comfort (A lápvidék harcosai, te szentséges ég) című filmjéhez a Nemzeti Gárda egy direkt seggfejekből verbuvált egységét, hogy a békétlen cayunok csapásaitól sújtva vesszenek bele a lápba, mint tucatnyi Hany Istók.
De hiába flexelünk a fél filmtörténettel, jelen műalkotásunk műhistóriai előzménye nem odaát keresendő, hanem idehaza. Mindent a magyarok találtak ki, még Mundruczó Kornél szerfelett IBUSZ-os nekibuzdulását, a 2008-as Deltát is. Már a címe is, ugye. Mert Dunának, Mississippinek egyként morajos, halk, halotti deltája vagy hangja van. Így az sem véletlen nyilván, inkább valamiféle művészi szükségszerűség, hogy Hitchcock öngyújtója (vagy karórája; a perdöntő jel) mindkét esetben egy mentőmellény (legalább a technika és a divat galaktikus léptékű fejlődését is módunk van rögzíteni röpke tizenvalahány év viszonylatában). Amúgy Jin és Jang, a Delta alaphelyzetét az adja, hogy az elveszett fiú visszatér, a Caddo-tóét meg az, hogy egy kislány elvész.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
