Film/kiállítás

Megvakít a látvány

Harun Farocki (1944–2014) filmrendező, videóművész pályája

Film

Németország legismertebb ismeretlen filmkészítője – mondták róla. Pályája során több mint kilencven filmet készített, többségében kísérleti rövidfilmeket. Művei – amelyekben legtöbbször a képalkotás erejét és lehetőségeit vizsgálja – döntő hatást gyakoroltak a kortárs filmművészetre. A magyar közönség előtt leginkább Christian Petzold alkotótársaként ismert, ezen változtathat most egy kiállítás és vetítéssorozat.

Harun Farockinál kevesen értették jobban, hogy a kép egyszerre varázslatos és veszélyes. Paradox módon minél több képet termelünk, annál kevésbé látunk. A vizuális csömörben vakká válunk a társadalmi és politikai folyamatokra, és arra, ahogyan a hatalom épp a képeket használja az elnyomás és kizsákmányolás kiterjesztésére és fenntartására, továbbá a kritikai gondolkodás elaltatására. Ha pedig elszenderedik az analitikai érzék, lehetetlenné válik a politikai ellenállás is. Bár filmjeiből és videóinstallációiból süt az elégedetlenség és a düh, Farocki mégis hűvös, nyugodt szemlélő marad; érti, hogy a képek nem eredendően gonoszak, s ravaszul a hatalom ellen fordíthatók. Ha makacsul ellenállunk a képek agresszív áramlásának, s lábunkat szilárdan megvetve megállunk, majd ráérősen szemügy­re vesszük, szétszereljük, és újra összerakjuk azokat, akkor radikálisan átalakíthatók, akár „géppuskából porszívóvá” vagy éppen „porszívóból géppuskává”. Mi döntjük el, mit csinálunk a képekkel.

Megmutat valamit a világból

Farocki alapélménye a háború. Neutitscheinben (ma Nový Jičín) születik indiai apától és német anyától. Anyja Berlinből menekül a szövetséges bombázások elől, a második világháború után a család Indiában és Indonéziában él, illetve költözik országról országra a polgárháborúk elől, mielőtt 1958-ban visszatérnek Németországba. A fiatal Harun egyetemi éveit pedig a vietnami háború árnyékolja be. Már érett filmrendezőként éri az Öböl-háború, amelynek legjelentősebb tapasztalata számára a háború egyre intenzívebb mediatizáltsága. Itt már nemcsak háborús fotográfiáról vagy újságírói dokumentációról beszélünk; egyre szaporodnak a gépek generálta, funkcionális képek, amelyek a gépi működést, a gépi tanulást és végső soron a hatékonyabb gyilkolást vagy épp az ellenség azonosítását, alávetését szolgálják. Ezeket nevezi később Farocki „műveleti képeknek” (operational image) Auge/Maschine (Szem/gép) című installációja kapcsán: hiányzik belőlük az esztétikai szándék, a reflektív vonás, csupán prezentálnak, és nem reprezentálnak. Gépekkel gépeknek készült képek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.