Film/kiállítás

Megvakít a látvány

Harun Farocki (1944–2014) filmrendező, videóművész pályája

Film

Németország legismertebb ismeretlen filmkészítője – mondták róla. Pályája során több mint kilencven filmet készített, többségében kísérleti rövidfilmeket. Művei – amelyekben legtöbbször a képalkotás erejét és lehetőségeit vizsgálja – döntő hatást gyakoroltak a kortárs filmművészetre. A magyar közönség előtt leginkább Christian Petzold alkotótársaként ismert, ezen változtathat most egy kiállítás és vetítéssorozat.

Harun Farockinál kevesen értették jobban, hogy a kép egyszerre varázslatos és veszélyes. Paradox módon minél több képet termelünk, annál kevésbé látunk. A vizuális csömörben vakká válunk a társadalmi és politikai folyamatokra, és arra, ahogyan a hatalom épp a képeket használja az elnyomás és kizsákmányolás kiterjesztésére és fenntartására, továbbá a kritikai gondolkodás elaltatására. Ha pedig elszenderedik az analitikai érzék, lehetetlenné válik a politikai ellenállás is. Bár filmjeiből és videóinstallációiból süt az elégedetlenség és a düh, Farocki mégis hűvös, nyugodt szemlélő marad; érti, hogy a képek nem eredendően gonoszak, s ravaszul a hatalom ellen fordíthatók. Ha makacsul ellenállunk a képek agresszív áramlásának, s lábunkat szilárdan megvetve megállunk, majd ráérősen szemügy­re vesszük, szétszereljük, és újra összerakjuk azokat, akkor radikálisan átalakíthatók, akár „géppuskából porszívóvá” vagy éppen „porszívóból géppuskává”. Mi döntjük el, mit csinálunk a képekkel.

Megmutat valamit a világból

Farocki alapélménye a háború. Neutitscheinben (ma Nový Jičín) születik indiai apától és német anyától. Anyja Berlinből menekül a szövetséges bombázások elől, a második világháború után a család Indiában és Indonéziában él, illetve költözik országról országra a polgárháborúk elől, mielőtt 1958-ban visszatérnek Németországba. A fiatal Harun egyetemi éveit pedig a vietnami háború árnyékolja be. Már érett filmrendezőként éri az Öböl-háború, amelynek legjelentősebb tapasztalata számára a háború egyre intenzívebb mediatizáltsága. Itt már nemcsak háborús fotográfiáról vagy újságírói dokumentációról beszélünk; egyre szaporodnak a gépek generálta, funkcionális képek, amelyek a gépi működést, a gépi tanulást és végső soron a hatékonyabb gyilkolást vagy épp az ellenség azonosítását, alávetését szolgálják. Ezeket nevezi később Farocki „műveleti képeknek” (operational image) Auge/Maschine (Szem/gép) című installációja kapcsán: hiányzik belőlük az esztétikai szándék, a reflektív vonás, csupán prezentálnak, és nem reprezentálnak. Gépekkel gépeknek készült képek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.