Színház

Csak a mai nap

A csoport

Kritika

Annyira plasztikus a szenvedélybetegségről, függőkről, felépülésről szóló, Bodó Viktor rendezte előadás, hogy legfőképpen az a kérdésünk, tud-e egyúttal színház is lenni a valóság ennyire pontos, már-már ismeretterjesztői igényű leképezése.

Érezhető, hogy a személyes források mellett komoly szakmai segítséget is kaptak az alkotók, mert sugárzik az előadásból a hézagos ellátórendszer, a 12 lépéses önsegítő csoportok és a szomorúan szokványos életutak beható ismerete. Ez a nagyfokú igényesség mindenképpen megnyerő, de nem tűnik elengedhetetlennek, mert nem a nagyon precíz szóhasználattól és lózungoktól sikerült hitelesen megragadniuk a függőség lényegét annak minden gondolkodási torzításaival, önhazugságaival, a használat mögötti sérülésekkel és hiányokkal.

Tizenkét függő életébe, betegségébe, problémáiba és traumáiba tekinthetünk be a csoportfoglalkozáson elhangzottak és az azok közé ékelt betéteken keresztül. Bodó Viktor jellegzetes rendezői gondolkodásmódja leginkább ezekben a jelenetrészletekben mutatkozik meg, a színpadi megjelenítés ugyanis nagyrészt realista, ilyenkor azonban, amikor egy-egy szereplő szemszögéből látjuk a történéseket (akár egy konkrét korábbi vagy párhuzamos történésen keresztül, akár azáltal, hogy a játékmód a szereplők belső világát tükrözi) össze tud mosódni az objektív valóság a szubjektíven megélttel, az emlék a fantáziával, hol iróniával, hol horrorisztikus részletekbe menően. A csoportban zajló folyamatok a közbevetések ellenére lineárisan haladnak előre, legtöbbször csak elszórt utalások által érzékeljük a hetek és hónapok múlását.

Így a válasz a kérdésre mégiscsak az, hogy igen, ez színház, nem pusztán valós ihletésű történeteket látunk dokumentarista feldolgozásban. Láthatóvá válnak a gyerekkori sebek, a szégyen, a nevetségessé válástól való félelem, átjön az üldözöttség érzése, a gyilkos indulat. Érzékeljük a közösség előtti megosztás közben átélt paranoid szorongást és az azt követő feloldozást is. Az előadás eszköztára szinte teljes mértékben a színészi játékra alapoz, Remete Kriszta jelmezei szerényen valóságosak, a díszletet pedig csak a félkörbe rendezett székek adják (a kört így a nézőtér zárja, a csoport része vagyunk mi magunk is). A dimenzióváltó erejű világítás a legmarkánsabb színpadi elem, amelyhez néhány jól eltalált, némi fekete humorral átitatott hang- és zenei effekt is társul, egyébként a pőre alakításokon a hangsúly.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?