Színház

Csak a mai nap

A csoport

Kritika

Annyira plasztikus a szenvedélybetegségről, függőkről, felépülésről szóló, Bodó Viktor rendezte előadás, hogy legfőképpen az a kérdésünk, tud-e egyúttal színház is lenni a valóság ennyire pontos, már-már ismeretterjesztői igényű leképezése.

Érezhető, hogy a személyes források mellett komoly szakmai segítséget is kaptak az alkotók, mert sugárzik az előadásból a hézagos ellátórendszer, a 12 lépéses önsegítő csoportok és a szomorúan szokványos életutak beható ismerete. Ez a nagyfokú igényesség mindenképpen megnyerő, de nem tűnik elengedhetetlennek, mert nem a nagyon precíz szóhasználattól és lózungoktól sikerült hitelesen megragadniuk a függőség lényegét annak minden gondolkodási torzításaival, önhazugságaival, a használat mögötti sérülésekkel és hiányokkal.

Tizenkét függő életébe, betegségébe, problémáiba és traumáiba tekinthetünk be a csoportfoglalkozáson elhangzottak és az azok közé ékelt betéteken keresztül. Bodó Viktor jellegzetes rendezői gondolkodásmódja leginkább ezekben a jelenetrészletekben mutatkozik meg, a színpadi megjelenítés ugyanis nagyrészt realista, ilyenkor azonban, amikor egy-egy szereplő szemszögéből látjuk a történéseket (akár egy konkrét korábbi vagy párhuzamos történésen keresztül, akár azáltal, hogy a játékmód a szereplők belső világát tükrözi) össze tud mosódni az objektív valóság a szubjektíven megélttel, az emlék a fantáziával, hol iróniával, hol horrorisztikus részletekbe menően. A csoportban zajló folyamatok a közbevetések ellenére lineárisan haladnak előre, legtöbbször csak elszórt utalások által érzékeljük a hetek és hónapok múlását.

Így a válasz a kérdésre mégiscsak az, hogy igen, ez színház, nem pusztán valós ihletésű történeteket látunk dokumentarista feldolgozásban. Láthatóvá válnak a gyerekkori sebek, a szégyen, a nevetségessé válástól való félelem, átjön az üldözöttség érzése, a gyilkos indulat. Érzékeljük a közösség előtti megosztás közben átélt paranoid szorongást és az azt követő feloldozást is. Az előadás eszköztára szinte teljes mértékben a színészi játékra alapoz, Remete Kriszta jelmezei szerényen valóságosak, a díszletet pedig csak a félkörbe rendezett székek adják (a kört így a nézőtér zárja, a csoport része vagyunk mi magunk is). A dimenzióváltó erejű világítás a legmarkánsabb színpadi elem, amelyhez néhány jól eltalált, némi fekete humorral átitatott hang- és zenei effekt is társul, egyébként a pőre alakításokon a hangsúly.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.