Színház

Csak a mai nap

A csoport

Kritika

Annyira plasztikus a szenvedélybetegségről, függőkről, felépülésről szóló, Bodó Viktor rendezte előadás, hogy legfőképpen az a kérdésünk, tud-e egyúttal színház is lenni a valóság ennyire pontos, már-már ismeretterjesztői igényű leképezése.

Érezhető, hogy a személyes források mellett komoly szakmai segítséget is kaptak az alkotók, mert sugárzik az előadásból a hézagos ellátórendszer, a 12 lépéses önsegítő csoportok és a szomorúan szokványos életutak beható ismerete. Ez a nagyfokú igényesség mindenképpen megnyerő, de nem tűnik elengedhetetlennek, mert nem a nagyon precíz szóhasználattól és lózungoktól sikerült hitelesen megragadniuk a függőség lényegét annak minden gondolkodási torzításaival, önhazugságaival, a használat mögötti sérülésekkel és hiányokkal.

Tizenkét függő életébe, betegségébe, problémáiba és traumáiba tekinthetünk be a csoportfoglalkozáson elhangzottak és az azok közé ékelt betéteken keresztül. Bodó Viktor jellegzetes rendezői gondolkodásmódja leginkább ezekben a jelenetrészletekben mutatkozik meg, a színpadi megjelenítés ugyanis nagyrészt realista, ilyenkor azonban, amikor egy-egy szereplő szemszögéből látjuk a történéseket (akár egy konkrét korábbi vagy párhuzamos történésen keresztül, akár azáltal, hogy a játékmód a szereplők belső világát tükrözi) össze tud mosódni az objektív valóság a szubjektíven megélttel, az emlék a fantáziával, hol iróniával, hol horrorisztikus részletekbe menően. A csoportban zajló folyamatok a közbevetések ellenére lineárisan haladnak előre, legtöbbször csak elszórt utalások által érzékeljük a hetek és hónapok múlását.

Így a válasz a kérdésre mégiscsak az, hogy igen, ez színház, nem pusztán valós ihletésű történeteket látunk dokumentarista feldolgozásban. Láthatóvá válnak a gyerekkori sebek, a szégyen, a nevetségessé válástól való félelem, átjön az üldözöttség érzése, a gyilkos indulat. Érzékeljük a közösség előtti megosztás közben átélt paranoid szorongást és az azt követő feloldozást is. Az előadás eszköztára szinte teljes mértékben a színészi játékra alapoz, Remete Kriszta jelmezei szerényen valóságosak, a díszletet pedig csak a félkörbe rendezett székek adják (a kört így a nézőtér zárja, a csoport része vagyunk mi magunk is). A dimenzióváltó erejű világítás a legmarkánsabb színpadi elem, amelyhez néhány jól eltalált, némi fekete humorral átitatott hang- és zenei effekt is társul, egyébként a pőre alakításokon a hangsúly.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.