Albumról albumra bizonyítják, hogy a stúdióban is jól érzik magukat, emellett az idén két magyarországi fellépéssel is igazolták, hogy kevés náluk szuggesztívebb élő produkció van manapság a zenei piacon. S ami a nem szándékoltan lo-fi fellépésekben gazdag fesztiválkoncertek között sem mindennapos, még jól meg is szólal, amit csinálnak. Pedig kiindulópontjuk határozottan a jazz, annak sem mindig éppen a könnyedebb, fogyasztóbarát irányzatai, de a hatásokat nézve, az innen-onnan táplálkozó fúziós zene, a velük kapcsolatban többször emlegetett Sun Ra és Alice Coltrane, a nyolcvanas–kilencvenes évek funkban fürdetett, elektronikus tánczenével házasított improvizatív zenéi (például Jon Hassell), sőt az egykori Red Snappert idéző neoprog-pszichedelikus-acid jazz is említhető az előzményeik között. Az már csak ráadás, hogy zenéik egyik számcímekben is tetten érhető ihletője a klasszikus sci-fi B mozik dimenziókat ugró idegenekben és pusztuló planétákban gazdag világa.
Összességében annyira sokféle, egymással is házasított stílussal operálnak, szépen beleépítve mindet a zenéjükbe, hogy szerencsére lehetetlen bármely skatulyába belesuvasztani őket. Élőben a feszesen együttműködő, a közös frekvencián rezgő, egymásra hangolódó három zenész kivételesen erős összhangot teremt a színpadon.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
