Opera

Egy őrült éjszaka

Britten: Szentivánéji álom

Kritika

Ha úgy vesszük, Benjamin Britten 1960-as Shakespeare-darabjával szerencséje van a magyar operaéletnek – és viszont. Már 1963-ban sor került a hazai bemutatójára, aztán a debreceni premiert jegyző Vámos László 1972-ben az Erkel Színházban is színpadra állította a művet.

Az ezredforduló táján azután játszották Zsótér-rendezésben Szegeden, és még 2000-ben ebből az operából vált Kovalik Balázs vezérlete alatt emlékezetes zeneakadémiai-szentendrei vizsgaelőadás. Legutóbb pedig, 2016-ban ugyancsak zeneakadémiai növendékek részvételével készült belőle előadás, amely olyan jól sikerült, hogy produkciójuk röpke hat év elteltével most az Opera műsorára is fölkerült. S habár ez az előadás-történet kétségkívül borúsabb modorban, a hazai Britten-recepció deficites jellegének kidomborításával is elregélhető lenne, ezúttal mégis indokolt a derültebb hangütés.

A fölpaskoltában az Eiffelbe kitelepült előadás ugyanis remek, megannyi tehetséges közreműködővel. Közülük is mindjárt a tán legtehetségesebben kezdve a sort: a díszlet egészen pompásan játssza a maga szerepét. Szabó Máté operarendezéseiben nem először jut majdhogynem főszerep az intelligens díszletnek, amelyet most Khell Csörsznek köszönhetünk. Khell egészében és oldalanként is forgatható, szétnyitható, hajtogatható és összezárható kockája, amelyen ajtó-, ablak- és egyéb nyílások is kínálkoznak, a három felvonáson át szakadatlanul kitartó leleményesség maga. A sokfunkciós díszletben, az athéni erdőben és egyszersmind az oly mozgalmas éjszakában pedig csupa fiatal énekes bolyong, jelmez gyanánt a többi közt olyan pólókat viselve, amelyeken saját gyermek- vagy kamaszkori fotójuk látható (jelmeztervező: Füzér Anni).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.