Opera

Egy őrült éjszaka

Britten: Szentivánéji álom

Kritika

Ha úgy vesszük, Benjamin Britten 1960-as Shakespeare-darabjával szerencséje van a magyar operaéletnek – és viszont. Már 1963-ban sor került a hazai bemutatójára, aztán a debreceni premiert jegyző Vámos László 1972-ben az Erkel Színházban is színpadra állította a művet.

Az ezredforduló táján azután játszották Zsótér-rendezésben Szegeden, és még 2000-ben ebből az operából vált Kovalik Balázs vezérlete alatt emlékezetes zeneakadémiai-szentendrei vizsgaelőadás. Legutóbb pedig, 2016-ban ugyancsak zeneakadémiai növendékek részvételével készült belőle előadás, amely olyan jól sikerült, hogy produkciójuk röpke hat év elteltével most az Opera műsorára is fölkerült. S habár ez az előadás-történet kétségkívül borúsabb modorban, a hazai Britten-recepció deficites jellegének kidomborításával is elregélhető lenne, ezúttal mégis indokolt a derültebb hangütés.

A fölpaskoltában az Eiffelbe kitelepült előadás ugyanis remek, megannyi tehetséges közreműködővel. Közülük is mindjárt a tán legtehetségesebben kezdve a sort: a díszlet egészen pompásan játssza a maga szerepét. Szabó Máté operarendezéseiben nem először jut majdhogynem főszerep az intelligens díszletnek, amelyet most Khell Csörsznek köszönhetünk. Khell egészében és oldalanként is forgatható, szétnyitható, hajtogatható és összezárható kockája, amelyen ajtó-, ablak- és egyéb nyílások is kínálkoznak, a három felvonáson át szakadatlanul kitartó leleményesség maga. A sokfunkciós díszletben, az athéni erdőben és egyszersmind az oly mozgalmas éjszakában pedig csupa fiatal énekes bolyong, jelmez gyanánt a többi közt olyan pólókat viselve, amelyeken saját gyermek- vagy kamaszkori fotójuk látható (jelmeztervező: Füzér Anni).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.