Kiállítás

Idézőjelben

Elmozdul a fal. Mácsai István Kiscellben

  • Révész Emese
  • 2023. január 18.

Kritika

Valamit kellene kezdenünk a realizmussal, amelyet jó ideje sem lenyelni, sem kiköpni nem tudunk, merthogy nem bírjuk belegyömöszölni a szűkre szabott kánonba, vagy jó lelkiismerettel kiiktatni onnan.

Mácsai István művészete szimptómája annak az elakadásnak, amely a magyar művészeti gondolkodást jellemzi, ha a figuratív realizmusról van szó. Az életmű ismételt áttekintése alkalom arra, hogy a hódolattól az undorig hullámzó Mácsai-recepció okára magyarázatot találjunk. A valóság dolgainak gondos leírása, tárgyszerű, klasszicizáló, mágikus vagy szimbolikus képi átírása világszerte a 60-as, 70-es évek egyik jól megragadható festői irányzatának számított. Folyamatosan és stabilan jelen volt a neoavantgárd felfutása alatt is. Mármint ott, ahol a realizmus szabad választás kérdése lehetett. Mifelénk azonban, ahol a kultúra mesterséges melegházak kísérleti produktuma, ahol a természetes növekedést kóros burjánzások és fájdalmas csonkolások torzítják, és ahol a művészet csinálását és a róla való beszédet egyaránt sérelmek és jóvátételek végtelenített spirálja mozgatja, ott más a dolgok jelentése. Így aligha csodálhatjuk, hogy ahol a valóság fogalma maga is mélyen devalválódott, ott a többszörösen kompromittálódott realista festészetet a pálya szélére állították, jó időre kiiktatva a kánonból.

B. Nagy Anikó, a Kiscelli Múzeum kiállításának kurátora, a Mácsai-életművet olyan modellnek tekinti, amely a 20. századi magyar művészettörténeti kánon újragondolására késztet. Erre utal a tárlat főcíme, és ezt sugallják Devich Botond látványtervező koncepciójának részeként a kiállítási installáció olykor megmozduló falai is. A tárlat Mácsai festői életművére koncentrál, annak történeti újrakeretezésére tesz kísérletet, de a műfaj lehetőségeihez képest kitekint a több mint 30 ezer darabos fényképhagyatékra, a festő filmes kísérleteire és jelzi, hogy a művek értelmezési hátterének szerves részét képezik Mácsai évtizedeken át írt naplófeljegyzései. Mindez együtt a Kádár-éra páratlan kordokumentuma. Ám a tárlat nem elégszik meg ennyivel, hiszen nézőpontja nem kultúrtörténeti, hanem művészettörténeti.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.