Béres Attila, a Vígszínház mostani Kabaréjának rendezője ezúttal másodszor nyúl a műhöz, tíz évvel ezelőtt Szombathelyen is megrendezte.
A darab a sikerét többek között annak köszönheti, hogy ez volt a legelső „felnőtteknek szóló musical” a Broadway-n. De ami ennél sokkal érdekesebb, hogy hogyan keveredik benne a személyes és a politikai szint, miáltal a politika közvetve vagy közvetlenül át is formálja a személyes sorsokat. Egy jó Kabaré-előadásnak két fontos eleme van: hogy mennyire hitelesen jelennek meg benne az emberi tragédiák, s mit kezd a rendezés a „tömeggel”, vagyis a Kék Angyal mulató közönségével. (A Mohácsi testvérek miskolci átirata 2018-ban erre fektette a nagyobb hangsúlyt, a mulató vendégeinek rengeteg pluszszöveget írva.)
Béres Attila kevésbé dramaturgiai, inkább rendezői, illetve vizuális ötletekkel igyekszik megteremteni a hátteret. Ilyen rögtön az előadás tere, amely nemcsak a mulatót és Schneider kisasszony bérházát váltogatja, hanem egy harmadik helyszínt is, a vasútállomást. Ez az a vasútállomás, ahol Sally Bowles az elhaladó vonat hangja mellett a szabadságot megélve kiüvöltheti magából a feszültséget. De egy 1930-ban játszódó történetben vasútállomást látni és a vonatrobogás iszonyú hangerejét hallani a legkevésbé sem a szabadságot juttatja az eszünkbe. Cziegler Balázs díszletének fontos eleme egy folyamatosan mozgó játékvonat, mely akkor is felbukkan a hatalmas, forgó díszletelem tetején, amikor a szereplők épp a Kék Angyalban időznek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
