Eleinte senki sem esik pánikba, majd csak hazajutnak valahogy. Aztán lassanként mindenki rádöbben, hogy teljes sminkben-jelmezben, telefon és iratok nélkül sebezhetőbbek, mint hinnék. Átlagos színészek, családapák és családanyák, szeretők és decens állampolgárok hagyják el a színházat, de az utca népe rabot, kurvát, papot, rendőrt és bohócot lát – eszerint is érintkezik velük. Mindenkinek megvan a maga kalandja az éjszakában; kinek revelációval, kinek barátsággal, szenvedéllyel vagy épp halállal végződik. A filmet rendezőként, íróként és operatőrként is jegyző Demián József ezek alapján tagolja epizódokra filmjét, és egyenként (vagy esetenként párban) követi hőseit.
A koncepció világos és kínálja magát a többféle értelmezésre. Az éjszakai utca kiterjesztett színpaddá válik, a jelmez, ami a színpadon védi a színészeket, a külvilágban vékony, sebezhető bőrré alakul, a színpadi szerep és a hús-vér ember élete észrevétlenül egymásba olvad. Az Éjjeli őrjárat ezt mind szeretné mondani és mutatni. Sőt, még Rembrandt azonos című festménye is képbe kerül a címbeli utalással. Demián is a felszín alatt rejlő mélyebb rétegeket és értelmezési lehetőségeket igyekszik kibontani, épp, ahogy a holland mester festményének valódi színei és részletei előbukkantak az évszázadok során rárakódott rétegek alól a restauráláskor.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
