Talán ez is lehet az egyik oka annak, hogy ez a szerző egyik legsötétebb hangulatú drámája. Persze a megszámlálhatatlan adaptáció között akad olyan is, amely nem fél felfedezni a humorát, ahogy azt Zsámbéki Gábor is teszi, annak ellenére, hogy minden abszurd, esetenként karikírozott vagy többértelmű megszólalás/gesztus mellett is határozottan megtartja, sőt, ha lehet, még fokozza is a mű nyomasztó jellegét. A Katona József Színház ezzel a bemutatóval tért vissza az élő színházhoz. A magával ragadó előadás, illetve a társulat egészének Hegedűs D. Géza vendégjátékával kiegészült szédítő jelenléte erőteljesen jelezte, hogy mi is hiányzott annyira a virtuális színházi előadásokból.
Az alapszituációban megismert királyi döntés a mai néző számára nagyon nehezen értelmezhető, a legkisebb lány kiűzetése már magában hordozza a tragikus bűnhődés jövőképét. Innentől kezdve már csak azt várjuk, hogy Lear vajon mikor eszmél rá végre, hogy épp azokat üldözte el maga mellől, akik a legőszintébben törődnek vele, és hogy akiket megtartott, azok valójában csak a hatalom megszerzésének lehetőségét látják benne.
Figyeljük, ahogyan a tagadás és a reménytelen küzdelem után végre ráébred a valóságra, miközben fokozatosan veszíti el a realitást, és csavarodik be. A Lear király persze nemcsak a címszereplő drámája, a rengeteg mellékszereplőnek mind-mind felfakad a személyes tragédiája is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
