Színház

Élet, nagyság

A halhatatlanságra vágyó királyfi; Mundstock úr

Kritika

Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Free­szfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.

Maróthy Anna Zorka rendezésének, A halhatatlanságra vágyó királyfinak legfőbb érdeme, hogy rétegzettsége folytán sokféle korosztályt tud megszólítani: az élet végességének gondolatával ismerkedő gyerekektől kezdve az elköteleződéssel, párkapcsolati nehézségekkel szembenéző generációkon át az életükkel számot vető idősebbekig. A Szálinger Balázs népmese-parafrázisa alapján készült előadásban a Halál és a Halhatatlanság egy hosszú, homokkal borított terep­asztalnál ülve játsszák (kisded) játékaikat a halandó(bábo)kkal. Az istennőszerű alakokat két élő színész alakítja: Cseri Hanna számító, okos, szarkasztikusan szórakoztató nőként ábrázolja a Halált, míg Csarkó Bettina Halhatatlansága csengő kacajú, bájaival tisztában levő, szőke szépség. A habitusuk közötti különbség a jelmezeiken is tetten érhető: míg a Halál homokszínű ruhában van, a Halhatatlanság külsőre olyan, mint egy tünékeny felhő a nyári égbolton.

Nagy Attila és Tóth Mátyás mozgatja a többi szereplőt megtestesítő bábokat, amelyek többsége sakkfigurákra emlékeztet. Testük tetszőlegesen alakítgatható, attól függően, hogy életerős vagy töpörödött királyra vagy sas királylányra van igény (sőt a király koronájáról még a kereszt is lecsavarható, így praktikusan fejfának is használható). Az előadás elemei – a Halál homokszínű ballonkabátja, maga a homok (szórásra, építésre, temetésre is lehet használni), és a nyersfából készült bábok egy olyan monokróm rendszerré olvadnak össze, amely mintha azt sugallaná: a mulandóság a stabilitás alapja. A királyfi is valami ilyesmire jön rá: eléri a halhatatlanságot (vagy­is feleségül veszi a Halhatatlanság királylányát), de ezáltal le is mond önmagáról: a mozgató átadja a királyfi bábját az arának, aki nem is bábként bánik vele, hanem babaként ringatja. A mozgató pedig hátralép, és a távolból figyeli, hogy mi történik – mintha a halhatatlanság elérése, az időtlenségbe való belépés egyfajta halál lenne. Később a Halál és a Halhatatlanság majdnem széttépik, majd feldobják a levegőbe a királyfi bábját, a mozgatója kapja el, de egyúttal le is rohan a színpadról, ki a nézőtérről. Nem hagyja többé, hogy a két istennő-rendező irányítsa: elkezdi élni a saját életét – csakhogy ekkor már sok mindenhez késő. A produkció eredetileg foglalkozással kiegészülő, tantermi színházi előadásnak készült, de jól mutatott Kecskeméten, a Kelemen László Kamaraszínház magasított színpadán is.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.