Eljárás

Szinesztézia

Nehéz eldönteni, mi a jobb választás: előbb megnézni a kiállítást vagy fordítva: csapjon csak arcul a táncművészet, és utána legyen részünk az aha-élményben. A táncelő­adás ősbemutatóján mi az első felvonás után szaladtunk át a kiállítótérbe.

A Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményének az alkalomra kiválasztott képei és Trifusz Péter egyik műve inspirálták az alkotókat. A nyitótáncban Klimó Károly From Hungary című festménye elevenedik meg. Barna valami gurul, nyújtózkodik a színpadon – máris óhatatlanul asszociálunk –, csak lassan bújnak elő a mindent elnyelő, vastag takaró alól az est táncművészei, egyben koreográfusai, Nagy Csilla és Gergye Krisztián. Előbbi tisztítószeres törlőronggyal takarításba fog – átvitt és a szó szoros értelmében is tiszta lappal kezdünk. A színpad háttere fehér vászon (értjük az utalást), melynek közepén a sík megtörik egy mélyedésben, a szereplők pont beférnek. Ezután folyamatosan vetítik ki egymás után a festményeket, de nemcsak egy az egyben, hanem részletekben is, kinagyítva apró mozzanatokat, kettévágva elemeket (így sok esetben az egész mű más értelmezést is kap), vagy kisebb fehér vásznat a nagyobb elé téve, hogy a síkok felboruljanak. A képtársítással létrejövő kis történetek (történetmozaikok) néhol egybefüggenek, többségében viszont nem, de mindegyiket laza szálon a nő-férfi kapcsolatnak a nagy könyvben megírt állomásai kötik össze. Az ismerkedés után, szinte az elején, megérkezik az est egyik csúcspontja, amikor a pár előtt megnyílik a (mennyek) kapu(ja), és együtt besétálnak a fénybe, kvázi Nagy Barbara: Fény-Kép I–II. festményébe. Csak táncos tud úgy sétálni, hogy ez a mindennapi mozdulat önmagában művészi erőt képviseljen! A páros alapvetően kihagyja a szimmetrikus elemeket, a látszatát is kerüli a tökéletességnek. Sokszor pipál a lábfej, göcsörtös a póz – itt a szépség az őszinteség maga, mely gyakran a groteszk táncképben mutatkozik meg. Az aszimmetria legszebben egy geometrikus kép előtt jön elő, ahol Gergye mozdulatai kivétel nélkül ívesek, szemben Nagy szögletességével, megmutatva, hogy a nemi szerepek, még ha látszólag ellentétesek is, felcserélhetők.