Azt mondják, azért van most tele Anglia kiváló húszas-harmincas zenészekkel, mert a kétezres évek szocdem kormányai az elődeikhez képest korszerűbb és olcsóbb zeneoktatást biztosítottak, amelyet a nem túl jómódú családok is megengedhettek maguknak. Nyilván nem csak ebben áll a Shabaka Hutchings, Moses Boyd, Ezra Collective és egyre fényesebben Nubya Garcia nevével fémjelzett nyüzsgő londoni jazzszcéna sikere.
A harmincéves tenorszaxofonos debütáló albuma, a Source alig két éve jelent meg. Iggy Pop ezt a lemezt ajánlja azoknak, akik azon nyafognak, hogy ma nincsenek jó zenék, és sokan – tisztelgő pályatársak és a kritikusok – a jazz jövőbeli útjának nevezik, amit Garcia csinál: aki reggae-t, soult, dubot, cumbiát és funkot kever a klasszikus műfajelemekkel. Ez még nem lenne elég a pionír címkéjéhez, hiszen a jazz szinte minden más műfajnál könnyebben fogad magába vagy éppen termékenyít meg más stílusokat. A karibi elemek azonban nem puszta fűszerek Garcia zenéjén, hanem identitásának, erejének, lendületének alapvetései. Családja is onnan származik, Dél-Amerika felső csücskéből, de trinidadi apa és guyanai anya gyermekeként ő már a londoni Camden Townban született. Szellemisége abban rokon a már említett Shabaka Hutchingsszal, hogy a jazz gyökereit keresi, miközben öntudatosan és markánsan foglalkozik a saját eredetével is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
