Alföldi Róbert, a rendező alapötletétől Ruth egy nemi jegyeket ugyan hordozó, mégis nemtelen próbabává válik, akire persze a környezete nem átall mindenféle identitást ráaggatni, hiszen amúgy tényleg… khm, privilegizált helyzetű, zsidó, fehér, ateista, választáspárti nő. Csak az nem érdekel senkit, hogy orvos, pedig ő saját magára elsősorban orvosként tekint.
Az ötlet egyébként nem légből kapott, Robert Icke, Az orvos szerzője ugyanis a dráma instrukcióiban kifejezetten azt kérte, hogy a szereposztás legyen vak a nemre vagy a bőrszínre. (Maga a mű a Bernhardi professzor című Schnitzler-dráma átirata.) Az Icke rendezte produkcióban a nevezett kitétel a mellékszereplők esetében valósult meg, amit én legfeljebb sziporkázó fricskának képzelek, különösen ahhoz képest, hogy az Átrium, a Kultúrbrigád és a KULT2 július elején bemutatott előadásában a főszereplő alakját érinti – vagy inkább forgatja fel fenekestül – ez a játék. Itt a nagyon konkrét színházi eszközök is központi témává emelik a darab alapkérdéseit az identitáspolitikákról és arról, hogy tudjuk-e az egyént a különböző hovatartozásai, azaz címkék nélkül szemlélni, és persze az egyén hogyan tud létezni ebben a politikai környezetben.
Izgalmas, divatos témák, kérdések, vitaindító problémafelvetések sorakoznak tehát a darabban. A sztori pár mondatban összefoglalható: egy orvos nem engedi be a papot haldokló kiskorú betegéhez (akiről csak annyit tud, hogy a szülei hívő katolikusok), mert szerinte az feleslegesen felzaklatná. Ebből lesz az ügy: kórházi válságtanács, interneten terjedő, szövegkörnyezetből kiragadott, ezért félreértelmezhető hangfelvételek, petíciók, fenyegetőzés a támogatások megvonásával, tévéshow, házi kedvenc fejének levágása; dögölj meg, te náci/zsidó. Az előadás nagy részében tehát szempontok, álláspontok és trollok vitatkoznak, meg persze, mivel gyarló az ember, identitások mögé rejtett hatalmi érdekek feszülnek egymásnak. Érthető, hogy a szerző sokoldalúan szeretné megvizsgálni a kérdést, és mindezek mellett Ruth Wolff magánéletéről, motivációiról is meg kell tudnunk valamit, de (még) ennek az igénynek a kielégítése (is) különböző mértékben ugyan, de mindenképpen elnehezíti a darabból készült előadásokat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
