Pusztán az, hogy a különböző hátterű és bőrszínű gyerekeket egy osztályba terelték, nem csökkentette az előítéleteket és az agressziót, sőt a versengés inkább csak kiélezte a feszültségeket. Amikor azonban az osztályon belül vegyes csoportokat alakítottak ki, ezeknek pedig olyan feladatokat osztottak, amelyek megoldásához együtt kellett működniük, a gyerekek elkezdték elfogadni a másikat – sőt, barátságok alakultak ki, és még az iskolát is megszerették.
Hasonló elgondolás áll az Egy asztalnál koncepciója mögött: két (egy esetben négy) olyan ember találkozik a kamerák előtt, akik egy bizonyos kérdésben ellentétes elveket vallanak – ők azonban előzetesen semmit nem tudnak egymásról. Közösen megoldanak egy feladatot, majd szembesülnek a másik álláspontjával, és leülnek beszélgetni egymással.
A tavalyi, hétrészes online évadban a résztvevőknek egy asztalt kellett összeszerelniük, míg a legújabb felvonásban immár különböző ételeket főznek, majd fogyasztanak el. Nem csak a feladat és a díszlet, de a témák is színesebbekké és izgalmasabbakká váltak: míg az első évadban korlátozó és megengedő anyuka, vagy épp e-sportoló és egy fizikai sportoló ültek egy asztalhoz, addig a legfrissebb adásokban szegény főz és eszik gazdaggal, katolikus pap egy spirituális papnővel, konzervatív felfogású egy meleg fiatallal.
Mint minden műsor, az Egy asztalnál is a castingon áll vagy bukik: sikerül-e olyan résztvevőket találni, akik nem csak hitelesen és szórakoztatóan képviselik a véleményüket, de készek és alkalmasak is a vitára, ráadásul még a partnerükkel is jól működnek együtt.
Az első évad legtöbb része inkább a közös pontok megtalálásáról szólt, így kedélyes beszélgetésbe fordult. Akadtak azonban feszült pillanatok is, például amikor egy vegán egy vadásszal, vagy egy autós egy biciklissel akaszkodott össze.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
