Színház

Ez van

Tigris, mockumentary

  • Sándor Panka
  • 2022. január 5.

Kritika

Megszökött egy tigris – 2011-ben a nagyszebeni állatkertből. A gondozó figyelmetlensége miatt. Gianina Cărbunariu darabja fiktív interjúk segítségével a fenevad városban viselt dolgait rekonstruálja.

A megszólalók a nagyváros tipikus „szereplői”: az emberek mellett álla­tok, tárgyak, épületek. Az ál-dokumentumdarabot Bíró Bence és Szikszai Rémusz dolgozta át nekünk, mégpedig úgy, hogy a történetet budapesti környezetbe helyezték, s az eredeti jelenetsorrendet többször is felcserélték. Van, amit kihagytak, van, amit beleírtak a darabba.

A színpadon fekete-fehér Budapest-térkép képez kartonfalat. Mozgatásával a kamera blendéjének nyílásához hasonló látványt érnek el, egyes jelenetek előtte, mások mögötte játszódnak. Az idén 50 éves Stúdió K jubileumi bemutatóján a teljes társulat (Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Samudovszky Adrian, Spilák Lajos) színre lép, sőt csatlakozik hozzájuk Fodor Tamás, az alapító is. A díszlet (Bagossy Levente) minimalista, különlegesen kreatív megoldásai izgalmas vizuális élményt nyújtanak. A jelmezek (Kiss Julcsi) szintén jelzésszerűek, de pontosan eltaláltak, legyen szó egy veréb vagy akár egy autó megtestesítéséről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.