Picit talán sok és korai nézni az Emily St. John Mandel regényéből készült sorozatot. Pedig 2014-ben, amikor a regény íródott, még a fasorban sem volt a Covid-19. És lássuk be, a fiktív influenzajárvány 99 százalékos halálozási aránya még borúsabb képet fest, hisz’ nyomában a civilizáció tényleges összeomlása jár. Mandel regénye és Patrick Somerville (A hátrahagyottak) adaptációja nem is az epidemiológiai hasonlóságok megfestésében jeleskedik. Inkább az „előtte” és „utána” feldolgozásában segítenek.
Nagyon könnyű lett volna ebből a kiindulópontból egy olyan sötét és mélységesen pesszimista világvége-verziót írni, amilyen a The Walking Dead vagy épp A hátrahagyottak. Magának Mandelnek nem voltak illúziói az egymást egy kis babkonzervért legyilkoló, vadállattá visszavedlő posztapokaliptikus emberroncsokat illetően, de Somerville-t az eredeti regény más aspektusai érdeklik. Az újrakezdésé, a romokon kisarjadó új életé, és a legalantasabb önzés közepette megmutatkozó altruizmusé.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
