Tévésorozat

Túlélni nem elég

Station Eleven

Kritika

Kétségbeesett emberek tömegei a kórházak előtt, hajszolt orvosok, egyre baljósabb hangvételű híradások és tagadásban lévő állampolgárok, akiknek a szemében valahogy csak gyűlik a szorongás.

Picit talán sok és korai nézni az Emily St. John Mandel regényéből készült sorozatot. Pedig 2014-ben, amikor a regény íródott, még a fasorban sem volt a Covid-19. És lássuk be, a fiktív influenzajárvány 99 százalékos halálozási aránya még borúsabb képet fest, hisz’ nyomában a civilizáció tényleges összeomlása jár. Mandel regénye és Patrick Somerville (A hátrahagyottak) adaptációja nem is az epidemiológiai hasonlóságok megfestésében jeleskedik. Inkább az „előtte” és „utána” feldolgozásában segítenek.

Nagyon könnyű lett volna ebből a kiindulópontból egy olyan sötét és mélységesen pesszimista világvége-verziót írni, amilyen a The Walking Dead vagy épp A hátrahagyottak. Magának Mandelnek nem voltak illúziói az egymást egy kis babkonzervért legyilkoló, vadállattá visszavedlő posztapokaliptikus emberroncsokat illetően, de Somerville-t az eredeti regény más aspektusai érdeklik. Az újrakezdésé, a romokon kisarjadó új életé, és a leg­alantasabb önzés közepette megmutatkozó altruizmusé.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.