KÖNYVMELLÉKLET – kritika

Fiatalon Európában, öregen Afrikában

Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete

Kritika

Jézus lekászálódik a feszületről, leül a kanapéra, szemben Diégane-nal. Ő egy szerer animista, aki hisz a jelenésekben, így nem ijedt, csak meglepett. Az Embernek Fia leveszi a szemére csúszott véres töviskoronát, és a szív szavával beszélve csillapítja a szenegáli srác gyilkos indulatait.

Nem baj, hogy nem akart részt venni az édes hármasban, de most nem kell kést ragadnia, átmennie a szomszéd szobába, és megölnie a nőt és a férfit, akik az áthallatszó hangok alapján már jól érzik magukat. Amikor Jézus visszamászik a keresztre, egyszerre nagy űr támad a nappaliban. Elidegenítő és megindító élmények egyaránt érik azt, aki fekete létére a fehérek világába vetődött. Sohasem lehet biztos benne, hol van igazán a helyén, itt vagy otthon. Ha íróról van szó, az egyenlet még bonyolultabb, de azért átlátható.

A Goncourt-díjas regény arról szól, hogy a Franciaországban tébláboló szomorú afrikai értelmiségi fiatalok társaságához 2018-ban eljut egy 1938-as regény, T. C. Eli­mane kultikus műve, Az embertelenség labirintusa, amelynek úgy isszák a szavait, „ahogy a lamantin a forrásvizet”. A könyv egy véres afrikai legendát az európai irodalomból kölcsönzött vendégszövegekkel eredeti módon elmesélő szöveg. Diégane-t azonban a szerző élete, sorsa is érdekli, mert a nevét a műről szóló egykori kritikákon kívül sehol nem lehet fellelni. A kritikusok a vendégszövegek jelenlétét akkor még nem intertextualitásnak, hanem plágiumnak tekintették. Azt is firtatták, tényleg képes lehet-e egy, a gyarmatokról érkezett ember ilyen magabiztosan birtokolni a francia nyelvet, létezik-e ennyire tökéletes hasonulás, ellenkező esetben nyilván csalásról van szó. A kritikusok későbbi sorsa szempontjából egyáltalán nem mindegy, jól értették-e, amit olvastak, és kevésbé számít, hogy jóindulattal közelítettek hozzá, vagy a feketékkel szembeni előítélettel. Mert mint utóbb kiderül, Elimane szerint rosszul olvasni is bűn.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.