KÖNYVMELLÉKLET – kritika

Fiatalon Európában, öregen Afrikában

Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete

Kritika

Jézus lekászálódik a feszületről, leül a kanapéra, szemben Diégane-nal. Ő egy szerer animista, aki hisz a jelenésekben, így nem ijedt, csak meglepett. Az Embernek Fia leveszi a szemére csúszott véres töviskoronát, és a szív szavával beszélve csillapítja a szenegáli srác gyilkos indulatait.

Nem baj, hogy nem akart részt venni az édes hármasban, de most nem kell kést ragadnia, átmennie a szomszéd szobába, és megölnie a nőt és a férfit, akik az áthallatszó hangok alapján már jól érzik magukat. Amikor Jézus visszamászik a keresztre, egyszerre nagy űr támad a nappaliban. Elidegenítő és megindító élmények egyaránt érik azt, aki fekete létére a fehérek világába vetődött. Sohasem lehet biztos benne, hol van igazán a helyén, itt vagy otthon. Ha íróról van szó, az egyenlet még bonyolultabb, de azért átlátható.

A Goncourt-díjas regény arról szól, hogy a Franciaországban tébláboló szomorú afrikai értelmiségi fiatalok társaságához 2018-ban eljut egy 1938-as regény, T. C. Eli­mane kultikus műve, Az embertelenség labirintusa, amelynek úgy isszák a szavait, „ahogy a lamantin a forrásvizet”. A könyv egy véres afrikai legendát az európai irodalomból kölcsönzött vendégszövegekkel eredeti módon elmesélő szöveg. Diégane-t azonban a szerző élete, sorsa is érdekli, mert a nevét a műről szóló egykori kritikákon kívül sehol nem lehet fellelni. A kritikusok a vendégszövegek jelenlétét akkor még nem intertextualitásnak, hanem plágiumnak tekintették. Azt is firtatták, tényleg képes lehet-e egy, a gyarmatokról érkezett ember ilyen magabiztosan birtokolni a francia nyelvet, létezik-e ennyire tökéletes hasonulás, ellenkező esetben nyilván csalásról van szó. A kritikusok későbbi sorsa szempontjából egyáltalán nem mindegy, jól értették-e, amit olvastak, és kevésbé számít, hogy jóindulattal közelítettek hozzá, vagy a feketékkel szembeni előítélettel. Mert mint utóbb kiderül, Elimane szerint rosszul olvasni is bűn.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.