Kiállítás

Nosztalgia nélkül

Kádár-kocka

Kritika

A kiállítás központi témája a vidéki Magyarország ikonikus épülete, a sátortetős és négyzetes alaprajzú, elsősorban a tömeges lakásigény kielégítésére szolgáló háztípus.

Bár a modell a kor szocialista vezetőjéről kapta a nevét, az épület terve már a harmincas években készen állt. Igaz, központi utasításra valóban csak a hatvanas években vezették be, s bármennyire is úgy tűnhet, nem voltak hozzá konkrét típustervek, csak sémák, amelyeket aztán a tulajdonosok egyedi igényeire szabtak. A művészek kiindulópontja most egy véletlen konstelláció; az építész és látványtervező Rajk László és a festőművész Birkás Ákos egymástól függetlenül, de közel egy időben nyúlt a „látszólag építészeti, valójában társadalmi problémához”.

Soós Andi, a kiállítás kurátora a tíz művet (műcsoportot) bemutató tárlathoz rendelt alcímmel, Felforgató művészeti reakciók (1973–1977), egyszerre mutat rá a kiállítás egyik művére, illetve arra a kritikai attitűdre, amellyel a két művész a témához közelített.

A szó szerint felforgató, a talpáról a fejére állított művet Rajk jegyzi: a Pozíció című (a megfordított kockaház alaprajzát és látványtervét is tartalmazó) munka nem a standardizált háztípus megváltoztatását, hanem az egyhangúság megtörését célozza meg; ezzel nem csupán egyedivé változtatja az alapvetően unalmas házat, de megőrzi a lakhatás funkcióit is. Rajk e ritkán látható munkái nagyon érdekesek, és messze megelőzik korukat. A Ház a falban című koncepció a Madách térre, a két már álló, modern lakóház közé ékelődő régi bérház „helyé­re” készült. Rajk itt a homlokzat megtartását javasolta, de nem olyan szellemben, mint a mostanság Budapesten oly divatos faszádmegoldások, amelyek felülírják vagy épp elrejtik az épület eredeti funkcióját. A gépi vezérléssel működtetett pszeudoházban nappal kinyílnak az ablakok, este kiszűrődik a tévé kékes fénye, sőt a földszinti üzletek is „kinyitnak”, majd be is zárnak. A Megszakítás című munkájában a panelház felső emeletét „vágja le”, mintha az építkezés váratlanul félbemaradt volna: nincs tető, és az üres ablakok, a félbehagyott homlokzat mögött a semmibe tekinthetünk. A dolgozat egyben emlékmű is a 43. Számú ÁÉV-nek (Állami Építőipari Vállalat) és a FŐBER-nek (Fővárosi Beruházási Vállalat), az egykori nagypaneles épületek kivitelezőinek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.