Kiállítás

Nosztalgia nélkül

Kádár-kocka

Kritika

A kiállítás központi témája a vidéki Magyarország ikonikus épülete, a sátortetős és négyzetes alaprajzú, elsősorban a tömeges lakásigény kielégítésére szolgáló háztípus.

Bár a modell a kor szocialista vezetőjéről kapta a nevét, az épület terve már a harmincas években készen állt. Igaz, központi utasításra valóban csak a hatvanas években vezették be, s bármennyire is úgy tűnhet, nem voltak hozzá konkrét típustervek, csak sémák, amelyeket aztán a tulajdonosok egyedi igényeire szabtak. A művészek kiindulópontja most egy véletlen konstelláció; az építész és látványtervező Rajk László és a festőművész Birkás Ákos egymástól függetlenül, de közel egy időben nyúlt a „látszólag építészeti, valójában társadalmi problémához”.

Soós Andi, a kiállítás kurátora a tíz művet (műcsoportot) bemutató tárlathoz rendelt alcímmel, Felforgató művészeti reakciók (1973–1977), egyszerre mutat rá a kiállítás egyik művére, illetve arra a kritikai attitűdre, amellyel a két művész a témához közelített.

A szó szerint felforgató, a talpáról a fejére állított művet Rajk jegyzi: a Pozíció című (a megfordított kockaház alaprajzát és látványtervét is tartalmazó) munka nem a standardizált háztípus megváltoztatását, hanem az egyhangúság megtörését célozza meg; ezzel nem csupán egyedivé változtatja az alapvetően unalmas házat, de megőrzi a lakhatás funkcióit is. Rajk e ritkán látható munkái nagyon érdekesek, és messze megelőzik korukat. A Ház a falban című koncepció a Madách térre, a két már álló, modern lakóház közé ékelődő régi bérház „helyé­re” készült. Rajk itt a homlokzat megtartását javasolta, de nem olyan szellemben, mint a mostanság Budapesten oly divatos faszádmegoldások, amelyek felülírják vagy épp elrejtik az épület eredeti funkcióját. A gépi vezérléssel működtetett pszeudoházban nappal kinyílnak az ablakok, este kiszűrődik a tévé kékes fénye, sőt a földszinti üzletek is „kinyitnak”, majd be is zárnak. A Megszakítás című munkájában a panelház felső emeletét „vágja le”, mintha az építkezés váratlanul félbemaradt volna: nincs tető, és az üres ablakok, a félbehagyott homlokzat mögött a semmibe tekinthetünk. A dolgozat egyben emlékmű is a 43. Számú ÁÉV-nek (Állami Építőipari Vállalat) és a FŐBER-nek (Fővárosi Beruházási Vállalat), az egykori nagypaneles épületek kivitelezőinek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.