KÖNYVMELLÉKLET – kritika

Rosszkor, rossz helyen

Tabán – fényképek, történetek

Kritika

Nem mondhatjuk, hogy szegényes vagy hiányos lenne a Tabán történetét feldolgozó irodalom, mégis van valami zavarba ejtő, amikor szóba kerül az egykori budai városrész. Főként Krúdy Gyula hangulatos leírásai adnak kapaszkodót, valamint a leginkább képregényeiről ismert Zórád Ernő festményei, amelyek (az alkotói szándék ellenére is) egy romantikus rezervátumot tárnak elénk. Olyan helyet, ahol a jó fröccs és a harmonikaszó legyőzi az egzisztenciális, a higiénés, és az egyéb, életminőséget jelentősen befolyásoló problémákat.

Nem csoda, hogy az efféle művészi gesztusok elsősorban a nosztalgiának fűtenek be, hiszen ma már szinte képtelenség utcákat, tereket, házsorokat elképzelni a budai vár alatt és a szemközti domboldalakon elterülő hatalmas parkban. A közismert fotográfiák ellenére is igaz ez: André Kertész híres képei mintha megrendezettek lennének, a lepusztult házak szegélyezte poros kanyarulatok pedig sokkal inkább idéznek egy alföldi falut Petőfi idejéből, mint az 1920-as évek végének Budapestjét. Pedig a Tabán nemcsak e skanzenbe illő vadromantika helyszíne volt, hatalmas falu az egyre értékesebb városrészen. A Duna-parthoz közelebb fekvő területe már városias jellegű volt, sőt a századfordulón, miután egy modern fürdővárosi negyed megteremtését is tervbe vették, bérházak is épültek itt. Az már soha nem derül ki, hogy mi lett volna, ha a pesti belvároshoz hasonlóan az itteni elhúzódó szanálást is egy új városrész születése követi, de nem érdemes ezen rágódni. Annál érdekesebb, hogy mi vezetett el odáig, hogy a Tabán lassan már kilencven éve parknak és nem lakónegyednek tekinthető.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.