Film

„Ha Fugazi, legyen az igazi”

Jeremy Saulnier: Rebel Ridge

  • - turcsányi -
  • 2024. szeptember 18.

Kritika

A kísérlet nagyralátó: Jeremy Saulnier úgy vezetne be az életművébe egy akcióhőst, hogy közben kivezeti belőle az erőszakot. Ilyen még tényleg kevés volt a filmtörténetben, békebarát utcai harcos (nekünk, magyaroknak rég nincs új a nap alatt). Ám ahhoz, hogy túltekinthessünk a próbálkozás abszurditásán, látnunk kell az egész pályát.

 

Saulnier-nek már az első zsengéje is figyelemre méltó, holott nem több, mint szimpla ökörködés (Gyilkos mulatság, 2007). Hallo­ween éjszakáján, mikor máskor, fiatal művészek tökéletesen idióta csoportja valami sok nullára végződő fődíj reményében veszkődik azon, hogy melyikőjük tudja artisztikusabban eltenni láb alól a vaktában tőrbe csalt pácienst (dettó sík hülye), a dologból pedig jelentősebb kaszabolós kergetőzés kezdődik, szabályszerűen zárt térben, szabályszerűen ízetlenkedő poénokkal, s annyi vérrel, amennyi csak belefér a szűk játékidőbe, az ilyesmire mondjuk, akár jó, akár rossz értelemben, hogy lendületes marhaság – ugyanakkor pontosan kijelöli a rendező útját, gyakorlatilag máig.

Mint annyi esetben, Saulnier-nek is a második filmje az igazi első film. A múlt hamvai (Blue Ruin, 2013) már egy közepes kiterjedésű fogyasztói csoport (az indie barátai plusz a cannes-i FIPRESCI) dédelgetett kedvence; egy bosszútörténet, melyben egy nyomorult lúzer leszámol kikapós atyja vélelmezett gyilkosaival, egy komplett családdal (ugyancsak nyomorult lúzerek), hogy aztán kiderüljön, semmi sem az, aminek látszik, s legyen bármilyen galád, Virginiában is első a család. Az igyekvő műalkotás mintha Sam Peckinpah Szalmakutyák (1971) és Robert Rodriguez A zenész (El Mariachi, 1992) című szerzeményének lenne a szerelemgyereke, ami elég jó pedigré. Ebben is dől a vér, ebben is simán ellövik egymás fél fejét a művészek kézi ágyúval, s ebben sincs akcióhős. A filmet az a Macon Blair írta és főszerepli, aki az előzőt is meg a következő kettőt is írta, de sajnos a Gyilkos mulatság kétharmadát fél fejjel játszotta végig, sérülésekből kifolyólag. Nehéz eldönteni, hogy Saulnier esetében A múlt hamvai vagy a rákövetkező Zöld szoba (2015) a fő mű, annyi bizonyos, hogy az utóbbi egy nettó horror, mely immár kiváló színészeket mozgat – zömmel briteket (mert jók, és kevesebbet kell nekik fizetni), feltörekvő fiatalokat (Joe Cole; Callum Turner) és egy élő legendát, Patrick Stewartot. A történet is remek; mert rosszul sült el népbüfébeli fellépésük valahol Oregonban, a feltörekvő punkbanda (amolyan „ha nagy leszek, Fugazi leszek” csapat, mint erről turnébuszuk egyik matricája is tájékoztat) zsíros fellépést nyer kárpótlásul egy nem túl távoli skinheadbárba, ahol – megalapozandó az emelkedett hangulatot – a Dead Kennedys örökbecsűjével nyitják a hangversenyt (Nazi Punks Fuck Off, ha valaki nem gondolta volna). Persze, hogy horror lesz belőle (a filmet író Blair színészként itt már kisebb szerepet játszik).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.