Film

„Ha Fugazi, legyen az igazi”

Jeremy Saulnier: Rebel Ridge

  • - turcsányi -
  • 2024. szeptember 18.

Kritika

A kísérlet nagyralátó: Jeremy Saulnier úgy vezetne be az életművébe egy akcióhőst, hogy közben kivezeti belőle az erőszakot. Ilyen még tényleg kevés volt a filmtörténetben, békebarát utcai harcos (nekünk, magyaroknak rég nincs új a nap alatt). Ám ahhoz, hogy túltekinthessünk a próbálkozás abszurditásán, látnunk kell az egész pályát.

 

Saulnier-nek már az első zsengéje is figyelemre méltó, holott nem több, mint szimpla ökörködés (Gyilkos mulatság, 2007). Hallo­ween éjszakáján, mikor máskor, fiatal művészek tökéletesen idióta csoportja valami sok nullára végződő fődíj reményében veszkődik azon, hogy melyikőjük tudja artisztikusabban eltenni láb alól a vaktában tőrbe csalt pácienst (dettó sík hülye), a dologból pedig jelentősebb kaszabolós kergetőzés kezdődik, szabályszerűen zárt térben, szabályszerűen ízetlenkedő poénokkal, s annyi vérrel, amennyi csak belefér a szűk játékidőbe, az ilyesmire mondjuk, akár jó, akár rossz értelemben, hogy lendületes marhaság – ugyanakkor pontosan kijelöli a rendező útját, gyakorlatilag máig.

Mint annyi esetben, Saulnier-nek is a második filmje az igazi első film. A múlt hamvai (Blue Ruin, 2013) már egy közepes kiterjedésű fogyasztói csoport (az indie barátai plusz a cannes-i FIPRESCI) dédelgetett kedvence; egy bosszútörténet, melyben egy nyomorult lúzer leszámol kikapós atyja vélelmezett gyilkosaival, egy komplett családdal (ugyancsak nyomorult lúzerek), hogy aztán kiderüljön, semmi sem az, aminek látszik, s legyen bármilyen galád, Virginiában is első a család. Az igyekvő műalkotás mintha Sam Peckinpah Szalmakutyák (1971) és Robert Rodriguez A zenész (El Mariachi, 1992) című szerzeményének lenne a szerelemgyereke, ami elég jó pedigré. Ebben is dől a vér, ebben is simán ellövik egymás fél fejét a művészek kézi ágyúval, s ebben sincs akcióhős. A filmet az a Macon Blair írta és főszerepli, aki az előzőt is meg a következő kettőt is írta, de sajnos a Gyilkos mulatság kétharmadát fél fejjel játszotta végig, sérülésekből kifolyólag. Nehéz eldönteni, hogy Saulnier esetében A múlt hamvai vagy a rákövetkező Zöld szoba (2015) a fő mű, annyi bizonyos, hogy az utóbbi egy nettó horror, mely immár kiváló színészeket mozgat – zömmel briteket (mert jók, és kevesebbet kell nekik fizetni), feltörekvő fiatalokat (Joe Cole; Callum Turner) és egy élő legendát, Patrick Stewartot. A történet is remek; mert rosszul sült el népbüfébeli fellépésük valahol Oregonban, a feltörekvő punkbanda (amolyan „ha nagy leszek, Fugazi leszek” csapat, mint erről turnébuszuk egyik matricája is tájékoztat) zsíros fellépést nyer kárpótlásul egy nem túl távoli skinheadbárba, ahol – megalapozandó az emelkedett hangulatot – a Dead Kennedys örökbecsűjével nyitják a hangversenyt (Nazi Punks Fuck Off, ha valaki nem gondolta volna). Persze, hogy horror lesz belőle (a filmet író Blair színészként itt már kisebb szerepet játszik).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.