Film

„Ha Fugazi, legyen az igazi”

Jeremy Saulnier: Rebel Ridge

  • - turcsányi -
  • 2024. szeptember 18.

Kritika

A kísérlet nagyralátó: Jeremy Saulnier úgy vezetne be az életművébe egy akcióhőst, hogy közben kivezeti belőle az erőszakot. Ilyen még tényleg kevés volt a filmtörténetben, békebarát utcai harcos (nekünk, magyaroknak rég nincs új a nap alatt). Ám ahhoz, hogy túltekinthessünk a próbálkozás abszurditásán, látnunk kell az egész pályát.

 

Saulnier-nek már az első zsengéje is figyelemre méltó, holott nem több, mint szimpla ökörködés (Gyilkos mulatság, 2007). Hallo­ween éjszakáján, mikor máskor, fiatal művészek tökéletesen idióta csoportja valami sok nullára végződő fődíj reményében veszkődik azon, hogy melyikőjük tudja artisztikusabban eltenni láb alól a vaktában tőrbe csalt pácienst (dettó sík hülye), a dologból pedig jelentősebb kaszabolós kergetőzés kezdődik, szabályszerűen zárt térben, szabályszerűen ízetlenkedő poénokkal, s annyi vérrel, amennyi csak belefér a szűk játékidőbe, az ilyesmire mondjuk, akár jó, akár rossz értelemben, hogy lendületes marhaság – ugyanakkor pontosan kijelöli a rendező útját, gyakorlatilag máig.

Mint annyi esetben, Saulnier-nek is a második filmje az igazi első film. A múlt hamvai (Blue Ruin, 2013) már egy közepes kiterjedésű fogyasztói csoport (az indie barátai plusz a cannes-i FIPRESCI) dédelgetett kedvence; egy bosszútörténet, melyben egy nyomorult lúzer leszámol kikapós atyja vélelmezett gyilkosaival, egy komplett családdal (ugyancsak nyomorult lúzerek), hogy aztán kiderüljön, semmi sem az, aminek látszik, s legyen bármilyen galád, Virginiában is első a család. Az igyekvő műalkotás mintha Sam Peckinpah Szalmakutyák (1971) és Robert Rodriguez A zenész (El Mariachi, 1992) című szerzeményének lenne a szerelemgyereke, ami elég jó pedigré. Ebben is dől a vér, ebben is simán ellövik egymás fél fejét a művészek kézi ágyúval, s ebben sincs akcióhős. A filmet az a Macon Blair írta és főszerepli, aki az előzőt is meg a következő kettőt is írta, de sajnos a Gyilkos mulatság kétharmadát fél fejjel játszotta végig, sérülésekből kifolyólag. Nehéz eldönteni, hogy Saulnier esetében A múlt hamvai vagy a rákövetkező Zöld szoba (2015) a fő mű, annyi bizonyos, hogy az utóbbi egy nettó horror, mely immár kiváló színészeket mozgat – zömmel briteket (mert jók, és kevesebbet kell nekik fizetni), feltörekvő fiatalokat (Joe Cole; Callum Turner) és egy élő legendát, Patrick Stewartot. A történet is remek; mert rosszul sült el népbüfébeli fellépésük valahol Oregonban, a feltörekvő punkbanda (amolyan „ha nagy leszek, Fugazi leszek” csapat, mint erről turnébuszuk egyik matricája is tájékoztat) zsíros fellépést nyer kárpótlásul egy nem túl távoli skinheadbárba, ahol – megalapozandó az emelkedett hangulatot – a Dead Kennedys örökbecsűjével nyitják a hangversenyt (Nazi Punks Fuck Off, ha valaki nem gondolta volna). Persze, hogy horror lesz belőle (a filmet író Blair színészként itt már kisebb szerepet játszik).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”