Ha jön a péntek

The Weeknd: Dawn FM

A popzenében a befutottság egyik legbiztosabb jele, ha alig találni embert, aki néhány hang után ne ismerné a fel az énekes hangját, vagy legalább néhány megaslágerét. Nos, Abel Makkonen Tesfaye, művésznevén The Weeknd jó ideje elérte már ezt a státuszt. Másnak talán a mennyország, de számára (ahogy azt új lemezének dramaturgiája is sugallja) csupán a purgatórium, és csak találgathatjuk, merre vezet innen az útja.

Mondhatnánk azt is, hogy Tesfaye szépen, csendben futott be, de aligha volna igaz, hiszen zajos sikerek kíséretében és jó évtizednyi szívós, következetes alkotómunka árán lett korunk egyik legfontosabb, megkerülhetetlen r&b/soul elődója. Kezdjük azzal, hogy a Torontóban etióp bevándorlók gyermeke­ként született, mostanában zömmel Los Angelesben időző fiatalember leginkább Michael Jackson, illetve Prince, no meg a mostanában inkább elítélt szexuális ragadozóként emlegetett R. Kelly hatására kezdett énekelni, de zenéinek forrásvidéke ennél jóval szélesebb. Fel­öleli a nyolcvanas éves elejének-közepének szintipop, posztpunk, ilyen-olyan wave, sőt dreampop előadóit – maga is büszkélkedett azzal, hogy korai számaiban helyenként még a Cocteau Twins és a Siouxsie and the Ban­shees hatása (és a tőlük kölcsönzött hangminták) is felismerhetők. Korunk gyermeke­ként a YouTube-ra kezdett zenéket felpakolni, közben fokozatosan vezette be művésznevét. Az akkor még mindig rejtélyes előadó 2011-ben három mixtape-et (az albumformától alig-alig, leginkább szerzői jogi tekintetben különböző dalfüzért) adott ki, amelyek meghozták számára a korai sikert.