A Budapest Galériában bemutatott Növények országa című csoportos kiállítás a pandémiás időszak tapasztalatait dolgozta fel: az erkélykertek világát, a növénygondozás kérdéseit járták körül, illetve az invazív fajok vagy a gyomnövények szerepét gondolták újra a kiállítók. A Kas Galéria tárlata már címében (Ozirisz prófétája) is utalt a „misztikus” megközelítésre (halál-halhatatlanság), ezt még performatív elemek is megfejelték.
A Molnár Ani Galériában látható csoportos kiállítás kurátora, Máté Zsófia szűkíti legtovább a témát; nála négy fiatal művész sokféle megközelítésből és más-más műfajok felől dolgozza fel és át a virágcsendélet műfaját.
A szűkítés azonban látszólagos. Maga a csendélet műfaja a művészet története során sokszor változott, átalakult, a természet imitációjától az absztrahálásig (gondoljunk csak Arcimboldo növényekből és virágokból összeálló portréira), ahogy a jelentésük sem maradt állandó. Ahogy a kurátor fogalmaz: „Szimbolikájuk egyszerre foglalja magába a termékenységet és a halandóságot, a tisztaságot és a szexualitást, a szerelmet, a vágyat és a veszteséget.”
Két-két műcsoport szorosabb kapcsolatban van: míg a bejárathoz közel a halott és strukturált természet dominál, a második részben a vágyak és az érzékiség kerül előtérbe.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
