Színház

Halotti karnevál

The Black Rider

Kritika

William Burroughs egy alkoholmámorban töltött 1951-es mexikói éjszakán jó ötletnek találta, hogy Tell Vilmost utánozva lelőjön a felesége fejéről egy poharat.

Megpróbálta, nem sikerült. Az eset egyszerre rettenetes és felfoghatatlanul abszurd, mint Burroughs-nak az ettől nyilván nem elválaszthatóan, de majd’ négy évtizeddel később született szövegkönyve is, amely ugyanazon a történeten alapul, amelyből Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operája is született. A Wilhelm nevű írnok feleségül akarja venni Bertram erdész lányát, de az erdész nem akarja hozzáadni, mert Wilhelm nem tud lőni. Wilhelm ezért lepaktál az ördöggel, aki varázsgolyókat ad neki, amelyek biztosan eltalálják a célt. Ám egy golyó az ördögé marad, ő pedig az esküvő napján úgy dönt, hogy az a golyó ne a megcélzott galambot, hanem az ifjú arát találja el.

Tom Waits zenéje, Waits és Kathleen Brennan dalszövegei és nem utolsósorban Robert Wilson rendezése arra tettek kísérletet, hogy a William Burroughs teremtette rettenetet és abszurditást megmutassák. Az 1990-es hamburgi ősbemutató, amelynek teljes felvétele megnézhető a YouTube-on, mesterien ötvözi a humort és a halál nyomasztó jelenlétét. A színpadon fehérre maszkírozott, zombiszerű lényeket látunk, a halott felmenő szelleme és az élőnek mondott szereplők között igazán nincs sok különbség. A halál mint motívum pedig, az alaptörténeten kívül is, számtalan színpadi jelben megjelenik Wilsonnál: fegyverek ropognak, harci helikoptert, bombatámadást hallunk, sikolyokat, a varázsgolyó a drog meta­fo­rá­jaként jelenik meg, amelyért természetesen a szerelem is feláldozható. Mindezt pedig sűrűn szövi át humorral a szöveg és a színészi játék, így lesz az előadás egyszerre horror és horrorparódia.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.