Megpróbálta, nem sikerült. Az eset egyszerre rettenetes és felfoghatatlanul abszurd, mint Burroughs-nak az ettől nyilván nem elválaszthatóan, de majd’ négy évtizeddel később született szövegkönyve is, amely ugyanazon a történeten alapul, amelyből Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operája is született. A Wilhelm nevű írnok feleségül akarja venni Bertram erdész lányát, de az erdész nem akarja hozzáadni, mert Wilhelm nem tud lőni. Wilhelm ezért lepaktál az ördöggel, aki varázsgolyókat ad neki, amelyek biztosan eltalálják a célt. Ám egy golyó az ördögé marad, ő pedig az esküvő napján úgy dönt, hogy az a golyó ne a megcélzott galambot, hanem az ifjú arát találja el.
Tom Waits zenéje, Waits és Kathleen Brennan dalszövegei és nem utolsósorban Robert Wilson rendezése arra tettek kísérletet, hogy a William Burroughs teremtette rettenetet és abszurditást megmutassák. Az 1990-es hamburgi ősbemutató, amelynek teljes felvétele megnézhető a YouTube-on, mesterien ötvözi a humort és a halál nyomasztó jelenlétét. A színpadon fehérre maszkírozott, zombiszerű lényeket látunk, a halott felmenő szelleme és az élőnek mondott szereplők között igazán nincs sok különbség. A halál mint motívum pedig, az alaptörténeten kívül is, számtalan színpadi jelben megjelenik Wilsonnál: fegyverek ropognak, harci helikoptert, bombatámadást hallunk, sikolyokat, a varázsgolyó a drog metaforájaként jelenik meg, amelyért természetesen a szerelem is feláldozható. Mindezt pedig sűrűn szövi át humorral a szöveg és a színészi játék, így lesz az előadás egyszerre horror és horrorparódia.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
