Film

Üzenet a túloldalról

Tóth Péter Pál: Révészek

Kritika

„Ha azt mondjuk, hogy révész, mi jut az eszedbe?” – kérdez vissza mindjárt az elején Márta, az egyik főszereplő, és rögtön válaszol: „Átviszi a folyó partjáról a másikra az embert a kis tutaján vagy csónakján.” Ám senki ne gondoljon kompra, kikötőre.

Vagy Kharónra, aki a holtakat viszi át a Sztüx folyón. Márta dolga épp az ellenkezője annak, ami az alvilági révésznek: friss traumán átesett, fogyatékossá vált betegeket kell a reménytelenségből, a teljes elkeseredésből átkísérnie a létező jövőbe. Ezt nevezi ő révészmunkának, és mint a Révészek című filmből kiderül, az efféle átsegítés nem csak szakma és hivatás, de terápia is. És nemcsak a klienseknek.

Tóth Péter Pál filmjében Márta mellett két másik segítő, Laci és Gabi portréján keresztül ismerhetjük meg a révész egyszerre lélekőrlő és lélekemelő munkáját, amelyet ugyan tanfolyamon oktatnak – legalábbis utalnak rá, hogy van ilyen –, de a pszichológiai vagy az anatómiai tanulmányoknál sokkal fontosabbnak tűnik a személyes tapasztalat, vagyis a saját trauma. Ezért a Révészek sem szakmai alapon közelít meg és jár körül egy speciális beteggondozási eljárást, inkább azt próbálja megfejteni, hogy hősei – akik mindhárman más okokból váltak mozgáskorlátozottá – hogyan voltak képesek mindenféle segítség nélkül nem csak legyőzni a teljes reményvesztettséget, de azt még a maguk javára is fordítani.

„Mindegyik betegségnek lelki oka van” – jelenti ki Márta, aki azután kapott sztrókot, hogy a szüleiben és a férjében is csalódott, és meg van győződve arról, hogy muszáj volt másként „elrendeznie” az életét. De mondhatná-e a „lelki okot” Laci, akit ötven évvel ezelőtt, 10 éves korában gázolt el az autó, és azóta deréktól lefelé béna? Vagy Gabi, aki gyerekkorától fokozatosan vált mozgáskorlátozottá és szinte vakká? Nem nagyon. Annak viszont egészen bizonyosan lelki okai vannak, hogy e három ember legyőzhetetlen akadályokon átvágva menetel a „teljesség felé”, de legalábbis addig, hogy megpróbálja átadni mindazon tapasztalatait, amelyek nemcsak a túléléshez elegendők, de a méltó emberi élethez is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.