Könyv

Papírforma

Janice Hallett: A színjáték

Kritika

A levélregény szinte elfeledett, ám korábban annál népszerűbb műfajához nyúlt az elsőkönyves Janice Hallett, regénye egy színtársulat tagjai közötti rövidebb-hosszabb e-mailek garmadájából épül fel. Nem példa nélküli a szórakoztató műfajban vagy a kortárs irodalomban, hiszen Bram Stoker Drakulája vagy Stephen King Carrie című thrillere is hasonló formát követ, Hallett azonban önmagát és az olvasót is nehéz kihívás elé állítja, amikor tucatnyi szereplőjét levélíróvá teszi.

A Fairway egy kis színtársulat London-külsőn, amely leginkább az alapító-fenntartó Hayward család bűvkörében éli mindennapjait. Éppen Arthur Miller Édes fiam című drámájának bemutatójára készülnek, amikor Martin Hayward bejelenti, hogy kétéves unokájánál ritka agydaganatot diagnosztizáltak. Gyógyulásához tetemes összegre lenne szükség, és a társulat hozzá is kezd az adománygyűjtéshez, ám hamarosan felmerül a gyanú, hogy vezetőjük másra fordítja a pénzt, a család orvosa pedig a privát bankszámlájára várja az utalásokat. Ekkor bukkannak fel a társulat új tagjai, Samantha és Kel Greenwood, akiknek volt már dolguk a doktorral, és egyelőre nem vetik alá magukat a Haywardokat övező személyi kultusznak. Hogy még egy réteget borítson a bűnügyi regény hagymájára, a szerző két ügyvédbojtár chatüzeneteit is a levelek közé foglalja, akik egy fellebbezésen dolgoznak a gyilkossági üggyel kapcsolatban – hiszen gyilkosság is történik, igaz, a műfajhoz képest igen megkésve, a regény háromnegyedénél. Nem kevesebb, mint tizenöt gyanúsítottal számolhatunk, akiknek szövevényes kapcsolatrendszere lassan bomlik ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.