Rádió

Hogyan lettünk magyarok?

Ungváry Rudolf a Klubrádióban

Kritika

Fene se gondolta volna két hónappal ezelőtt, hogy ilyen izgalmasan vagy idiotisztikusan (lehet választani) kereteződik majd az idei október 23-a.

Biztos kellett volna ilyen-olyan előjeleket látni, mondjuk a kormány egyre lázasabb Putyin-pártiságát, de még e jeleket detektálva is minimum meglepő, hogy a forradalom emlékezete mint afféle politikai eszköz, hogy ne mondjuk fegyver, ki fog csúszni a kormány(fő) kezéből. Orbán Balázs szájalásának hála, nem csupán néhány vidám mémmel lettünk gazdagabbak, de mintha a forradalmat is visszakaptuk volna. Pedig Orbán (mármint a Viktor) korábban mekkora energiát fektetett ’56 kisajátításába! Most azt kell megideologizálni, hogy végül is felesleges volt az egész. Vagy majdnem. Illetve nem úgy. Jaj, nagyon nehéz ez, bele is tört hirtelen megannyi kormányközeli elme bugylibicskája Kósa Lajostól Bayer Zsolton át Hankó Balázsig. Elképzeljük, hogy a Terror Házában is mindjárt átrendeznek egy-két polcot az új igazság értelmében.

Egyszóval érdekes volt az idei október 23., legalábbis egy ideig, aztán meg inkább nem. A kormány a jól bevált fegyverét vette elő, a hülyeségre hazugsággal tromfolt, aztán visszatámadott és szúrt, a buszokon felzötyögtetett vidéki nyugdíjas körök meg mindehhez boldog-dühös biodíszletként asszisztáltak. Az emlékezetpolitika nem a szórakozásról szól, tudják ezt ők is, nem is szórakozni jöttek. Szóval volt csatazaj, vagy inkább rikácsolás. De hogy mindennek mi a lényege, a központi gondolata? Hát, ezt már nem is tudjuk hirtelen. Ja, igen, a forradalom, hogy az tényleg megtörtént, azt nem csak most találjuk ki. Nehéz dió. Pláne, ha közben Fásy Ádámot látjuk egy öklömnyi lovagkereszttel a mellén boldogan grasszálni a Millenáris gyepén.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.