Színház

Hol a helyünk?

Shakespeare: h.ml.t

Kritika

Erős és fiatal a színház csapata, elképzelhető, hogy a társulatból áradó energia ösztönözte Alföldi Róbertet, hogy a Hamletet immár harmadjára színre vigye.

Most Forgách András frappáns új fordításában, amelybe remekül emelt bele teljesen mai dialógusrészeket Bíró Bence dramaturg. Szöveggondozásának és jó színpadi érzékének köszönhetően az eddigi egyik legjobb szövegű Hamlet született meg. A színészeken is érződik, hogy szeretik mondani, minden csattanójával, humorával, a múltban gyökerező, de a mát is nagyon érintő, újszerűen filozofikus gondolataival.

Mégis, úgy tűnik, hogy Alföldi inkább egy életérzés átadására, mintsem a történetre koncentrált. Erre az első felvonásban alaposan összevagdosott jelenetsor is következtetni enged, és a második felvonásban sem feltétlenül az eredetit követi a jelenetsorrend. Mintha jól megcsinált videót néznék: a vágóképek önmagukban is megállják a helyüket, s a gyors váltakozások ellenére is megvan a koherencia. Az ugyan kétséges, hogy ebből az adaptációból bármely, a művet nem ismerő diák könnyen összerakja és megérti a cselekményt, de a felnövekvő Z és a még fiatalabb generációknak talán már nem is maguk a történetek, inkább a vélemények, a megosztott érzések, a közös megélések a mérvadók. Így kovácsolják magukat közösséggé, így próbálják túlélni együtt azt, ha nem érzik jól magukat ott és abban a rendszerben, amelyben éppen élnek.

Nagyrészt egy bőrszínű, színes csíkos talajú tesiteremben vagyunk, Kálmán Eszter díszletében. A fiúk, Bernardo, Marcellus, Horatio és Hamlet különböző színű és anyagú melegítőt viselnek, amiről így, a választások környékén a pártok színvilága ugyanúgy eszünkbe juthat, mint az a tény, hogy a fiatalok sokfélék. Az alapdíszlet színvilága a transzzászlót is megidézheti.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.