Koncert

Így is szép

Concerto Budapest: Hallgassunk Schubertet!

Kritika

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Ezúttal a nemzetközi koncertélet élvonalából érkező „nagy nevek” mellett az utóbbi években feltűnt hazai tehetségeket, a legfiatalabbakat is közös zenélésre invitálta a koncertsorozatban. A generációk találkozásának je­gyé­ben lépett színpadra a világhírű ukrán brácsás, Maxim Rysanov, és a 2020-as Virtuózok felfedezettje, a Junior Prima díjas Rozsonits Ildikó zongoraművész Schubert Arpeggione-szonátájában. A két kamarapartner azonos felfogással közeledett a mű felé, amelyet a szépség mindenek fölötti tiszteleteként jellemezhetünk. Rysanov brácsájának gyönyörű a tónusa, a lassú tétel pianissimója emlékezetes marad. Persze a szonáta nemcsak gyönyörűséges, éneklő és lírai, hanem olykor huncut és játékos is. Ezt az oldalát kevésbé mutatta fel Rysanov és Rozsonits előadása. A zongorista megmaradt a nagyon megbízható, pontos és szép tónusú kíséret keretei között, de sohasem kezdeményezett. A felszabadult zenélés öröme ritkán tört a felszínre. Rysanov is leginkább a zárótételben jutott el a szépség csodálatától a temperamentumos muzsikálásig. Félreértés ne essék, soha rosszabb Arpeggione-szonátát! Kissé elevenebbet azért el tudok képzelni.

Manapság gyakran hallani Schubert-dalokat zenekari hangszerelésben. (Matthias Goerne például többször is fellépett már ilyen műsorral Budapesten.) Az est sztárvendégét, Juliane Banse német szopránt Kurtág Kafka-töredékei­nek nagyszerű előadójaként (Keller András partnereként), vagy a Schiff Andrással adott számos dalest protagonistájaként is megszerettük. Banse nem riad vissza afféle kísérletektől sem, amelyek táncprodukcióval kapcsolják össze a Schubert-dalok, például a Winterreise interpretációját. Most hat dalt (és egy ráadást) hozott, közöttük a legnépszerűbbeket (A pisztráng, Margit a rokkánál, Rémkirály). Mindig ambivalens érzés ezeket a hangszereléseket hallani, bár az átiratok készítői nem kisebb zeneszerzők, mint Britten, Reger vagy Berlioz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.