Színház

Ítélet nincs

Mundruczó – Wéber: Pieces of a Woman

  • Sándor Panka
  • 2022. május 11.

Kritika

Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című, a Netflixnek 2020-ban készült filmjének alapját a TR Warszawa színházban bemutatott előadás képezte, s a darabot a Budapesti Tavaszi Fesztiválon most az itteni közönség is láthatta. Az alaptörténet így ismert, egy gyermekét az otthon szülés során elveszítő anyáról szól, ám az előadás sokban különbözik a filmtől, a történet, az időkezelés és a helyszín tekintetében is.

Az első nagyjából fél óra (a filmhez hasonlóan) a szülési jelenet. Ez a nézők szeme elől elzárva, egy szobabelsőben játszódik, vetítés segítségével, intim, közeli képekben figyeljük a történéseket. Ahogy a filmnek is a körülbelül húszperces, egysnittes szülés a legmeghatározóbb jelenete, itt is ez megy a legmélyebbre. Nyersen, őszintén mutatja be a tragédiát, és alapozza meg a két ember további kapcsolatát. A filmes eszközök segítségével ráadásul érdekes színpadi megoldásokat kapunk. Játékot a kint és benttel, a távolsággal és a közelséggel. És már itt megkérdőjeleződik bennünk, hogy vajon a férfi tud-e valóságos partnere, segítőtársa lenni feleségének. A második rész hat hónappal később játszódik, és a filmmel ellentétben egyetlen családi eseményt ábrázol. Diszfunkcionális család, ahol az egymással szembeni elvárások, sérelmek lehetetlenné teszik a másik megértését. A díszlet (Monika Pormale) egy enteriőr, Mundruczótól megszokott módon rendkívül részletgazdag, vizuálisan izgalmas tér.

A családon belüli dinamika ijesztő, miközben finoman reflektál a (főleg lengyel, de nem idegen) társadalmi mechanizmusokra is. Mindenki úgy érzi, hogy joga van beleszólnia a nő traumafeldolgozásának módjába, ritmusába, ám a szokásos közhelyek emlegetésén túl senki nem mutat valódi empátiát. A filmmel ellentétben itt a férfi és a nő között gyakorlatilag minden fizikai, lelki kapcsolat megszűnik, mint kiderül, már döntöttek is a válásról. A lassú, hétköznapi dialógusokból építkező dramaturgiát erős effektekkel (hang, fény, füst) spékelik meg, amelyek mintha leesnének a darabról, erőltetetten próbálják belénk diktálni, hogy mit is kéne éreznünk éppen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.