Dokumentumfilm

Kavics a hegyen

Patrick Reams: Wyatt Earp és a cowboyok háborúja

  • - turcsányi -
  • 2024. augusztus 28.

Kritika

Wyatt Earpről csinálták a világon a legtöbb filmet, többet, mint Robin Hoodról és az 5 gyilkos Venomról egyenként.

Ám a híresebbje mind játékfilm. Ilyenformán, ha érkezik egy dokumentumfilm a tárgyában, okkal feltételezzük, hogy azzal az ambícióval jött, hogy megmondja az igazságot. Holmi konfabulációhoz ott vannak a fikciós műfajok. Persze lehet ez tisztán gazdasági probléma is, egy mozifilm vagy tévésorozat sokba kerül, egy dokumentumfilm kevesebbe, de itt ez nem játszik, hiszen Patrick Reams munkáján ugyan látszik a visszafogott büdzsé, de ahhoz képest, hogy dokuszéria, nagyon is sokat tettek bele.

Ez ugyanis az a fajta dokumentumfilm, amelyben a sok elhangzó okosságot menten meg is mutatják, persze nem korabeli híradófelvételeken (történetünk 1881/82-ben játszódik, A vonat érkezésére még majd’ tizenöt évet várni kell), hanem játékfilmes eszközökkel, egymáshoz dramaturgiailag is szorosan kapcsolódó jelenetekben. Magyarán, ha a Netflix hatrészes sorozatából kiszednénk a mindenféle középfajú egyetemek profijait és a hasonszintű történeti munkák szerzőinek amúgy szórakoztató szpícseit, de meghagynánk a narrátort (Ed Harris egyszerűen nagyszerű a szerepben, formabontó és alázatos, hangulatteremtő és érthető), a mű úgy is megállna simán. A színészeken is úgy spóroltak, ahogy a legkevésbé fáj, zömüket Angliából és Ausztráliából hozatták, s a helyi erők is profik, ha nem is túl ismertek. A jelmezek jelzésértékűen takarékosak, a környezetről mondjuk ordít, hogy nem Arizona, de mitologikus szerepjátékhoz elmegy.

A probléma az igazsággal van. Pontosabban az igazságkeresés ambíciójával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.