Film

Festett bajusz

Mary Harron: Dalíland

  • 2024. augusztus 28.

Kritika

Salvador Dalí, a 20. század legvitatottabb alkotója 120 éve született. Két, egymáshoz semmiben nem hasonlító film is emléket állít – nem a talányos és kevesek által értett művészetének, hanem az egyértelmű narcizmus jeleit mutató, mindenki által ismert vagy ismerni vélt személyiségének.

Quentin Dupieux (magyarul egyelőre nem forgalmazott) Daaaaaalí! című opusa az egyszerűbb eset. Sztárparádés marháskodás egy riporternőről, aki hiába próbál interjút készíteni az egyre nagyobb igényekkel (eleinte csak a fotóst hiányolja, végül már a filmkamera és díszlet sem elég neki) előálló művész-celebbel – akit öt különböző színész alakít, olykor jeleneten belül is váltakozva. Ez a megoldás, az álomjelenetek, meg a körbeült asztal, ahol Dalí mesél vagy Dalínak mesélnek, a megtagadott régi barát Buñuel késői filmjeit és modorát idézi.

Mary Harron komolyan veszi címszereplőjét, bár az extravagancia láttatásánál ő sem hatol mélyebbre, még ha ez az extravagancia egy kiüresedett tehetségű, elapadt intuíciójú egykori művész személyiségromboló pótcselekvése is. 1974-ben járunk, közeledik Dalí kiállítása, de a kiállítandó (és főleg eladandó) anyag még nincs sehol, ezért a mester kölcsönveszi ügynöke fiatal, jóképű asszisztensét, hogy az segítségére legyen úgymond a munkában. Valójában szereti magát körülvenni fiatal szépségekkel és hírességekkel, akik előtt eljátszhatja a nagy művész szerepét, meg aztán ott van a pénzen kívül a hamvas fiúk tekintetében is hírhedt étvágyú felesége, Gala (Barbara Sukowa szipirtyója egyszerre babusgatja a Ben Kingsley által szánalmasra vett Dalít, és uralkodik rajta). Az ártatlan arcú kölcsönsamesz (Christopher Briney) egyre jobban belelát csodált mestere életébe: az inspirációt a festéshez nem holmi ihlet, hanem kizárólag a pénz jelenti, mint ahogy üres papírokat is hitelesít szignójával Dalí, ugyanis tízezerszám készülnek a hamisított litográfiák. Az orgiasztikus partijain megistenülő zseni a függöny mögül nézi mások hancúrozását, maga pedig 70 éves létére már kiélt aggastyán, aki reggelente remegő kézzel festegeti élete fő művét: a hírneves bajuszát. Nem ítélkezik a film, inkább részvéttel közelít a saját mániáinak fogságában vergődő, valóban megkérdőjelezhetetlen kvalitású művészhez. A történetben csak a főszereplő asszisztens fiktív, minden más a valóságon alapul.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.