Opera

Komoly komolytalan

Richard Strauss: Ariadné Naxos szigetén

Kritika

„Sikítani tudnék az Ariadnétól” – mondta Stravinsky egy 1958-as beszélgetésben, majdnem fél évszázaddal azután, hogy Richard Strauss szerencsétlenül járt operája megszületett.

Az Ariadné 1912-ben érdektelen bukást hozott a zeneszerzőnek és alkotóerőtől duzzadó librettistájának, Hugo von Hofmannsthalnak. Az eredeti elképzelés szerint a színházlátogatók először Az úrhatnám polgárt nézhették meg Strauss kísérőzenéjével, aztán következett a másfél órás opera. Azok pedig, akik a Salome és az Elektra merész szerzőjére voltak kíváncsiak, nem tudták mire vélni ezt a neo­klasszicista hangot, amire szavuk persze nem volt, hiszen – hogy visszatérjünk Stravinskyra – a Pulcinella, a neoklasszicizmus egyik úttörő alkotása csak 1917-ben keletkezett. Strauss barokkos cirádái épp csak, de megelőzték korukat. Az Ariadné… az első változatban egy, a modernitástól húzódozó, posztironikus alkotás, bár később, a világháború láttán nem tűnt furcsának a klasszikus ideákhoz menekülni, 1912-ben még a civilizációba vetett hajthatatlan hit uralta a kontinenst. Akkor is, ha – miként a Tavaszi áldozatban – a barbarizmus átsütött a felfeslett maszkok mögött.

Richard Strauss a librettistája tanácsára egy évvel később átdolgozta az operát: az Ariadné… új keretezést kapott, amelyben egy commedia dell’arte társulat adja elő a krétai királylány történetét, akit Thészeusz elhagy, Dionüszosz feleségül vesz.

Fischer Iván és a Fesztiválzenekar idei operaprodukciójában megpróbálja orvosolni az 1912-es változat problémáit: ismét előkerül Az úrhatnám polgár-szvit, amely – valljuk be – kellemes és elegáns, de nem szögez a székhez. De itt van a trupp, és ők igen. A muzsikusok fején tollas kalapok, vállukon díszes köpenyek, bohócok, pantomimesek (Utka Gavuzzo, Camilo Daouk) táncolnak, incselkednek egymással és a szubrettel, a commedia dell’arte szakértő Chiara D’Anna koreográfiájára. Fischer Iván rácáfol a tekintélyes dirigens szerepére: egy ízben végignyúlik a krétai sziklákon, úgy vezényel. Míg a társulat ugrál, nevetgél, mókázik, be is rendezi a színpadot – jöhet az opera.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk