Opera

Komoly komolytalan

Richard Strauss: Ariadné Naxos szigetén

Kritika

„Sikítani tudnék az Ariadnétól” – mondta Stravinsky egy 1958-as beszélgetésben, majdnem fél évszázaddal azután, hogy Richard Strauss szerencsétlenül járt operája megszületett.

Az Ariadné 1912-ben érdektelen bukást hozott a zeneszerzőnek és alkotóerőtől duzzadó librettistájának, Hugo von Hofmannsthalnak. Az eredeti elképzelés szerint a színházlátogatók először Az úrhatnám polgárt nézhették meg Strauss kísérőzenéjével, aztán következett a másfél órás opera. Azok pedig, akik a Salome és az Elektra merész szerzőjére voltak kíváncsiak, nem tudták mire vélni ezt a neo­klasszicista hangot, amire szavuk persze nem volt, hiszen – hogy visszatérjünk Stravinskyra – a Pulcinella, a neoklasszicizmus egyik úttörő alkotása csak 1917-ben keletkezett. Strauss barokkos cirádái épp csak, de megelőzték korukat. Az Ariadné… az első változatban egy, a modernitástól húzódozó, posztironikus alkotás, bár később, a világháború láttán nem tűnt furcsának a klasszikus ideákhoz menekülni, 1912-ben még a civilizációba vetett hajthatatlan hit uralta a kontinenst. Akkor is, ha – miként a Tavaszi áldozatban – a barbarizmus átsütött a felfeslett maszkok mögött.

Richard Strauss a librettistája tanácsára egy évvel később átdolgozta az operát: az Ariadné… új keretezést kapott, amelyben egy commedia dell’arte társulat adja elő a krétai királylány történetét, akit Thészeusz elhagy, Dionüszosz feleségül vesz.

Fischer Iván és a Fesztiválzenekar idei operaprodukciójában megpróbálja orvosolni az 1912-es változat problémáit: ismét előkerül Az úrhatnám polgár-szvit, amely – valljuk be – kellemes és elegáns, de nem szögez a székhez. De itt van a trupp, és ők igen. A muzsikusok fején tollas kalapok, vállukon díszes köpenyek, bohócok, pantomimesek (Utka Gavuzzo, Camilo Daouk) táncolnak, incselkednek egymással és a szubrettel, a commedia dell’arte szakértő Chiara D’Anna koreográfiájára. Fischer Iván rácáfol a tekintélyes dirigens szerepére: egy ízben végignyúlik a krétai sziklákon, úgy vezényel. Míg a társulat ugrál, nevetgél, mókázik, be is rendezi a színpadot – jöhet az opera.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.