Könyv

Lelkülete idegen

Schein Gábor: Ó, rinocérosz

  • Józsa Márta
  • 2021.06.30 21:00

Kritika

Amióta Albrecht Dürer igen pontosan ábrázolta a rinocéroszt anélkül, hogy valaha látott volna egyet is, a híres metszet ihlető alkotói kihívássá vált; a valóság és fikció közötti elmosott határok jelképévé.

Az első kérdés az, hogy hogyan olvassuk az amúgy gyönyörűen megtervezett könyvet (a borítót Orosz István A becsomagolt Rinó című művének felhasználásával készítette Farkas Anna). Olvashatjuk például a 154 (plusz egy) szöveget, ahogy azt a fülszöveg ígéri, verses regényként, de nehéz fellelni azt a kötőanyagot, ami ezt többé vagy kevéssé indokolná. Persze nem elvárás a lineáris olvasat, de ha mátrixban nézzük, az sem vezet tovább. A kötet legtöbb darabja önmagában tömör, sokszor örkényi, a vendégszövegek meg olykor olyanok, mintha bábok lennének, melyeket Esterházy húzogat egy ókori kínai sakktáblán.

MaNcs

Olvashatnánk versciklusként is, erre szinte csábít, hogy Ovidiustól indul (egy idézettel az Átváltozásokból), és az Ovidius szabad című vers az utolsó darab a nehezen körülírható műfajú és atmoszférájú kötetben. Talán a legkézenfekvőbb megközelítés, ha bestiáriumként látunk hozzá, Borges után ez járható útnak tűnik. A kiinduló történet az, hogy „Európét, a szidóni szüzet egy rozmaringillatú, fehér rinocérosz rabolta el”. Azaz feledkezzünk csak meg a közismert fehérbika-mítoszról, azt csak PR-okokból találták ki annak idején a krétaiak, hogy feledtessék királyuk sötét származását.

Talán nem is mítoszrombolással, inkább a mítosztalanság körülírásával, vagy inkább megteremtésével kísérletezik Schein Gábor a szövegben, amelyben, mondjuk így, a rinocéroszmítosz-deficitet keresi. Hogy ez mit jelenthet? Társadalomtudósok talán azt mondanák, hogy az idegent kutatja, mindazt, ami disszonáns a külső és belső világban, történelemben, lélekben és testben. Egy fogalmat keres a szerző, szabad-e allegóriának nevezni?, amellyel a kirekesztés, elnyomottság, kulturális abszurditások, a kegyetlenség és a butaság úgy írhatók le, hogy be is szippantson a mitológia, de minduntalan kapjuk is fel a fejünket: hát ez most hogy került ide? A vendégszövegek igen csalafinták, bőven fellelhetők csernusdokis okoskodások, a trash reality motívumai, vagy a bulváruniverzum celebinterjúinak filozófiai mélységei. „A rinocérosz egy női magazinnak nyilatkozott: Amit épp / csinálok, abba belerakom a szenvedélyt, és épp azért / vagyok képes erre, mert mindig is több dolgot csináltam, / ezért nem lettem kiégett, nem vált egysíkúvá a munkám, / nem laposodott el.”  Míg másutt „A rinocérosz regényt írt. Már vagy tíz éve / dolgozott ugyanazon a könyvön, és reménye / sem volt, hogy egyhamar befejezze. Saját életét / használta fel nyersanyagnak”, hogy ezúttal Kertész Imre hangján szólaljon meg. A saját élet pedig igencsak kortárs nyersanyagnak bizonyul Schein számára. A leginkább attraktív, a könyv mai olvasója számára legalábbis, az a szöveg, miszerint „A rinocéroszellenes médiában napok óta terjed a hír, / hogy a járvány okozója az úgynevezett patient zero, / egy indiai rinocérosz, aki nem volt hajlandó karanténba / vonulni”. Akiről persze feltételezhető, hogy nem is indiai, hanem pakisztáni, és betegen is bejárt munkahelyére, mert félt a kirúgástól, és végül háromhavi elzárásra vagy 260 euró büntetésre ítélték.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk