Jorge Luis Borges Az okok című verse adja a felütést, a falon rögtön a koncepcióleírás után találjuk. A szöveg mozaikos építkezéssel nyit mitikus távlatot, különféle kultúrkörök alaptörténeteit magukba sűrítő személy- (Ádám, Penelopé, Dzsuang-szi, Caesar) és helynevek (Paradicsom, Bábel tornya, Gangesz, Pharsalus) felidézésével. A patetikus verszárlat aztán váratlanul eljut a személyes szintre, felkínálva a tradícióhoz való kapcsolódás lehetőségét: „Mindezeknek valahogy lenni kellett, / hogy a mi kezünk egymást megtalálja.” Mintha a gyógyír maga a nyelvben és képben megosztható történet, illetve a tudás, a tapasztalat közössé tétele volna.
A személyes élményekbe beavató koncepcióleírások adnak súlyt a kiállítást indító sorozatoknak is. Fátyol Viola a 204-gyel (2019–20) a koraszülés következtében előállt kényszerű közvetettségtapasztalat feldolgozására törekszik. Inkubátorba került gyermekét harmincnégy napon át napi hatszor kellett üvegbe lefejt tejjel táplálnia. Sűrűn elrendezett transzparens üveglapokon jelennek meg a kézben tartott tejesüvegeket a különféle hátterek előtt bemutató képek. Hat sorba rendezve az összesen kétszáznégy print, amelyek egy része még a kórházban készült, többségük viszont későbbi utómunka, digitális montázsolás, kézi rajz, felülfestés eredménye.
Csontó Lajosnak a szemben lévő falon látható sorozatához szintén egy kórházi szituáció szolgált kiindulópontul. A Kutya év (2020) a kép-szöveg viszonylatokra tereli a figyelmet. A szívműtét utáni felépülés három hónapjáról a fohász, a kérés és a hálaadás passzusai tanúskodnak, amelyek nagybetűs kézírással tűnnek fel az ugyanezen időszakban mobiltelefonnal készített képekre montírozva. Egy posztamensre kitett művészkönyvben lapozható végig az anyag, amelyből a falon is látható néhány keret nélkül installált, puritán nyomat. A halálközelség megtapasztalásával felerősödő metafizikai érdeklődés leképződéseiként szemlélhetők ezek a monokróm képek, amelyeken a nehezen olvasható, sokszor javításokat is tartalmazó, elmosódó szövegrészek izgalmas dialógusba lépnek a részben kitakart (sérült) test- és (kórházi) térrészletekkel.
A következő térrész igényesen installált, szokatlan képkompozíciókból álló sorozata ugyancsak spirituális távlatot kap. Hodosy Enikő Elérhető fényéhez (2020) Tandori Dezső A damaszkuszi út című kétsorosát választotta mottóul, amely a keresztényeket üldöző Saul történetére utal: „Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, / legfőbb ideje, hogy.” A grammatikai tekintetben hiányos, megszakadó mondat a Krisztus-jelenés okozta megvilágosodás nyelvbe foghatatlanságát jelzi. Hodosy a karanténidőszakot egyedül vészelte át, és a kezdeti pánikot a meditációs gyakorlatoknak köszönhetően tudta leküzdeni, azt egyre inkább „spirituális elvonulás”-ként megélve. Vizuális naplója önarcképek, valamint növény- és tájképek dialógusából áll elő, a flóra és az emberi test fény felé törekvése és kivirágzása közti analógiát hangsúlyozva.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
