Könyv

Lépésről lépésre

Laurence Rees: A holokauszt. A gyűlölet gyökereitől a Harmadik Birodalom összeomlásáig

Kritika

A szerző Oxfordban végzett történész, aki szélesebb ismertséget a BBC megbízásából készített történeti tárgyú dokumentum­film­jei­vel, illetve az azok alapján írt könyveivel szerzett. Utóbbiak közül több magyarul is olvasható, például az Auschwitz. A nácik és a „Végső megoldás” (Pécsi Direkt, 2005), A nácik. Történelmi tanulságok (Alexandra, 2007), vagy a Zárt ajtók mögött. Sztálin és a Nyugat politikai játszmái (Alexandra, 2011) címűek.

Mivel vállaltan tudományos ismeretterjesztésről van szó, és a magyar változatokat sem olyan ki­adók jelentették meg, amelyek kifejezetten a szakművek menedzseléséről ismertek, ráadásul az alcím (A gyűlölet gyökereitől a Harmadik Birodalom összeomlásáig) is inkább figyelemfelkeltésre, mint tényszerű tárgymegjelölésre törekszik, nem árt gyorsan leszögezni, hogy Laurence Rees munkája igen komoly teljesítmény.

A szerző kronologikusan halad, Hitler egy 1919 szeptemberében kelt leveléből kiindulva próbálja felfejteni a majdani Führer – és általában a német – antiszemitizmus forrásvidékét, sok mindent említve és jó néhány dolgot elhagyva. (Például a II. Vilmos-i Németország zsidóellenessége, úgy vélem, jóval nagyobb teret kaphatott volna, elvégre maga a császár volt az első, aki egyik gondolatkísérletében a „zsidóprobléma” megoldását az elgázosításban látta.) Aki ismeri Ian Kershaw monumentális Hitler-életrajzát, annak tények tekintetében nem ad újat e kötet, ám Rees narratívája meggyőző és hiteles. A korral foglalkozó szakirodalmat és a tárgyalt időszak primer forrásait ugyanis nemcsak behatóan ismeri – erről tanúskodik egyebek közt az impozáns jegyzetanyag is –, hanem ezeket biztos kézzel is interpretálja.

Noha Rees a holokausztról radikálisan újat nem mond, és a zsidókkal szembeni németországi (európai) gyűlölet gyökereit sem tárja fel a maguk teljességében, a könyv mégsem tekinthető a tengernyivé duzzadt holokausztirodalom tucatkiadványának (szemléltetésként: a washingtoni Library of Congressben több mint 16 ezer kötetre rúg az e tárgyban készült munkák száma). A könyv különlegességét a korábban nem publikált szemtanúi beszámolók – a haláltáborok túlélői, a nácik által üldözöttek és az egykori végrehajtók vallomásai – adják.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.