Elsődleges célja a kínai kortárs művészet felfuttatása és bemutatása volt, de miután helyszínt keresve szétnézett a posztkommunista régióban, úgy döntött, hogy inkább a kelet-közép-európai térségre fókuszál. Így nyert Budapest egy rendkívül letisztult, elegáns és barátságos kiállítókomplexumot (a cseppet sem modern Zelnik-féle „aranyház” helyett), amelyben az aktuális kiállításokon kívül akad hely a feltörekvő fiatal művészeknek is.
A Somlói–Spengler házaspár 1992-ben, azaz harminc éve kezdett kortárs műalkotásokat gyűjteni. A mára imponáló (már-már a budapesti Ludwig Múzeum ezer műtárgyat magába foglaló gyűjteményéhez felérő), közel 700 műből álló gyűjteményből most Zsikla Mónika válogatott, kiemelve azon műveket, amelyek illeszkednek a Queenie Rosita Law favorizálta „hanghoz”, a múlt súlyos örökségével terhelt kelet-közép-európai térség művészetéhez (bár akadnak itt kakukktojások is, például a régión kívüli olasz, svájci vagy angol alkotók). A két emeletet elfoglaló kiállításon majd’ hetven művész szerepel, három téma köré rendelve. Ezen témák a Poétikus áthallások, a Környezetünk, amelyet belakunk, illetve a Női szerepek címet kapták. A második témában vannak úgynevezett altémák is (az ökológia például).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!