Elsődleges célja a kínai kortárs művészet felfuttatása és bemutatása volt, de miután helyszínt keresve szétnézett a posztkommunista régióban, úgy döntött, hogy inkább a kelet-közép-európai térségre fókuszál. Így nyert Budapest egy rendkívül letisztult, elegáns és barátságos kiállítókomplexumot (a cseppet sem modern Zelnik-féle „aranyház” helyett), amelyben az aktuális kiállításokon kívül akad hely a feltörekvő fiatal művészeknek is.
A Somlói–Spengler házaspár 1992-ben, azaz harminc éve kezdett kortárs műalkotásokat gyűjteni. A mára imponáló (már-már a budapesti Ludwig Múzeum ezer műtárgyat magába foglaló gyűjteményéhez felérő), közel 700 műből álló gyűjteményből most Zsikla Mónika válogatott, kiemelve azon műveket, amelyek illeszkednek a Queenie Rosita Law favorizálta „hanghoz”, a múlt súlyos örökségével terhelt kelet-közép-európai térség művészetéhez (bár akadnak itt kakukktojások is, például a régión kívüli olasz, svájci vagy angol alkotók). A két emeletet elfoglaló kiállításon majd’ hetven művész szerepel, három téma köré rendelve. Ezen témák a Poétikus áthallások, a Környezetünk, amelyet belakunk, illetve a Női szerepek címet kapták. A második témában vannak úgynevezett altémák is (az ökológia például).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
