Kiállítás

Megszemélyesített dokumentumok  

Chilf Mária: Alvó ünnep

Kritika

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Egy másik alkotáson sok híres művész, Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál mellett Orbán Viktort látjuk, aki Áder, Gyurcsány, Medgyessy, és más egykori miniszter- és köztársasági elnökök társaságában ácsorog. A politikusok a kép elején, jól elkülönülve állnak.

A Marosvásárhelyen született, de Budapesten élő és alkotó Chilf Mária legújabb kiállításán azt vizsgálja, hogyan épülnek be a hétköznapjainkba, ünnepeinkbe a múlt nagy pillanatai, alakjai, emlékei, és mit jelentenek számunkra manapság. Átalakul-e ezek jelentése külső hatásra vagy anélkül, és ha igen, mennyire. „Az erőszakos vágás műveletével újrarajzoltam (az ismeretlen) a figurákat, magamévá tettem, kisajátítottam, új mintázatba »írtam át« őket. A talált fotónak – mint emléknyomnak – az »átrajzolásával« követtem a vonalakat, új vonalakat alakítottam, szálakat találtam az időben és térben távoli fotográfiákhoz, és így a képek a saját megszemélyesített dokumentumaimmá váltak” – mondta Chilf a „holnemváros holnemünnepségének” nevezett képeiről.

Az alkotó tehát a történeti emlékezetet dolgozza fel személyes és kollektív viszonyítási pontok szerint. Munkái szarkasztikusak, de nem ítélkeznek. A hétköznapi realitáson túli valóságot mutatják be, pimasz őszinteséggel. Szokatlan, olykor bizarr képzettársításai sokszor viccesek is, szeretjük, ahogy sejtet, de nem mondja meg sem azt, ő mit gondol, sem azt, hogy nekünk mi legyen a véleményünk. Újra megelevenedik előttünk papírkivágásból a 2022-es Győzike, Bencsik András és Pataky Attila (utóbbi Orbán Viktor-os pólóban) vezette kormánypárti menet, a lovon álló-éneklő Tóth Gabival. Vagy arról, hogy Oltai Kata, Bak Imre, Reigl Judit, Maurer Dóra, Szabó Eszter Ágnes és Tamás Gáspár Miklós, sok más művésszel és gondolkodóval együtt, hogyan gyűlik össze egy olyan tüntetésen, ahol transzparens köz­életet és a tanároknak magasabb bért követel a tömeg, a demonstrálók pedig a kezükben „2024 – Megszűnik a művészettörténet a közoktatásban” feliratú táblát tartva vonulnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.