Film

Miénk itt a vér

Stefano Sollima: Adagio

  • - turcsányi -
  • 2024. május 29.

Kritika

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Szerencsére a befogott Sergiók számottevő többsége megállt a szimpla spagettinél, de hárman, bizonyos Corbucci, Leone és Sollima Sergiók csak úgy ontották magukból a westerneket. Különböző okokból mára a másik kettő körül jóval nagyobb a lárma, de Sollima idesorolható művei verik a szakág híresebb darabjait is, kivált a Szemtől szemben és a Számadás sikerült jól közülük.

Viszont Sergio Sollima volt az első, aki belátta, hogy vége a vadnyugati mókának, s ő váltott leggyorsabban. De milyen jól tette! Mert így lett egy újabb hírhedt alműfaj, a poliziotteschi egyik úttörője, olyan majszterok karéjában, mint Carlo Lizzani (Milánó bandái, Sötét Torino) vagy, de ezt már tényleg csak a vicc kedvéért mondom: Sergio Martino. A poliziotteschi (de említették anno spagettikrimiként is) az ólomidők, a ’68 utáni kiábrándultság mozija, szoros rokonságot ápol, illetve kölcsönhatásban áll kora konzervatív amerikai krimijeivel, amelyeknek máig is a Piszkos Harry a címerállata. Általában arról szólnak az ilyen művek, hogy valami – mind gyakran rendőri állományú – alsó kutya berág, s erőszakot alkalmazva rendet vág a hatalmasok – számára még éppen elérhető fullajtárjai – között, s el is jut valameddig, mígnem a fejére nem omlik az egész szarság. Van, akinek már a filmben, másnak meg az utolsó kockákon esik el, hogy rá fog hamarost fizetni (ez történik például Oliver Reeddel Sollima egészen kiváló ’73-as filmjében, a Revolverben), a lényeg az, hogy sehogyan sem lesz jó vége a dolognak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.

Mindenki a helyére

Mit gondol Orbán Viktor és a Fidesz a nőkről? Hogyan kezeli őket? És mit gondol ugyanerről a magyar társadalom, és mit a nők maguk? Tényleg a nők pártja a Fidesz? Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a kötet többféle aspektuson keresztül. Felemás sikerrel.

„Én valami kevésbé szelídet kerestem”

  • Mink András

„A be nem illeszkedés vonzó távlatát nyújtották nekem” – olvasható Kenedi János szellemi ébredésének történetéről számot adó, Elhülyülésem története című 1977-es írásában, amelyet Kovács András nevezetes körkérdésére (Marx a negyedik évtizedben) írt válaszul.

Megint dubajozás

Alacsony belépési küszöb, mesés hozamok, könnyű meg­gazdagodás, örök élet: ezek közül az első kettőt biztosan ígérik a mesés dubaji ingatlanbefektetési ajánlatok. Pedig az előrejelzések szerint akár egy éven belül kipukkadhat az ingatlanlufi.

A beismerés semmis

Az ügyész kizárását kezdeményezte a védelem, a különböző tit­kos­­szolgálati szervek más-más leiratot készítettek ugyan­arról a hangfelvételről – bonyolódik a helyzet abban a büntetőperben, amelynek tárgya a Nyugat-Európába irányuló illegális kutyaexport.