Film

Miénk itt a vér

Stefano Sollima: Adagio

  • - turcsányi -
  • 2024. május 29.

Kritika

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Szerencsére a befogott Sergiók számottevő többsége megállt a szimpla spagettinél, de hárman, bizonyos Corbucci, Leone és Sollima Sergiók csak úgy ontották magukból a westerneket. Különböző okokból mára a másik kettő körül jóval nagyobb a lárma, de Sollima idesorolható művei verik a szakág híresebb darabjait is, kivált a Szemtől szemben és a Számadás sikerült jól közülük.

Viszont Sergio Sollima volt az első, aki belátta, hogy vége a vadnyugati mókának, s ő váltott leggyorsabban. De milyen jól tette! Mert így lett egy újabb hírhedt alműfaj, a poliziotteschi egyik úttörője, olyan majszterok karéjában, mint Carlo Lizzani (Milánó bandái, Sötét Torino) vagy, de ezt már tényleg csak a vicc kedvéért mondom: Sergio Martino. A poliziotteschi (de említették anno spagettikrimiként is) az ólomidők, a ’68 utáni kiábrándultság mozija, szoros rokonságot ápol, illetve kölcsönhatásban áll kora konzervatív amerikai krimijeivel, amelyeknek máig is a Piszkos Harry a címerállata. Általában arról szólnak az ilyen művek, hogy valami – mind gyakran rendőri állományú – alsó kutya berág, s erőszakot alkalmazva rendet vág a hatalmasok – számára még éppen elérhető fullajtárjai – között, s el is jut valameddig, mígnem a fejére nem omlik az egész szarság. Van, akinek már a filmben, másnak meg az utolsó kockákon esik el, hogy rá fog hamarost fizetni (ez történik például Oliver Reeddel Sollima egészen kiváló ’73-as filmjében, a Revolverben), a lényeg az, hogy sehogyan sem lesz jó vége a dolognak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."