Koncert

Minden út Rómába vezet

David Gilmour

Kritika

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Az 1994-es The Division Bellt még a Pink Floyddal készítette el, aztán jöttek a szólóalbumok: 2006-ban az On an Island, 2015-ben a Rattle That Lock, most pedig a Luck and Strange. A 78 éves zenész valójában soha nem állt le, pedig sokan egyértelműen a visszavonulás jelének hitték, amikor öt évvel ezelőtt elárverezte 123 gitárját, több mint 20 millió dollár értékben.

Gilmour már 2015-ben, az egész jól sikerült Rattle That Lock kiadásakor megemlítette, hogy van még egy csomó egyéb szerzeménye, mégis 9 évnek kellett eltelnie, hogy a Luck and Strange megjelenjen. Az említett aukció mellett Gilmour leginkább a Roger Watersszel folytatott hadakozásai kapcsán szerepelt a hírekben – korábbi Pink Floyd-os zenésztársával sem művészi, sem üzleti, sem politikai téren nem ért egyet szinte semmiben. A gitáros tavalyelőtt váratlanul kiadott egy kislemezt Pink Floyd néven: a Hey Hey Rise Up című számban Nick Mason dobolt, illetve Andrej Hlivnyuk ukrán művész működött közre, ami nem volt véletlen, ugyanis a karitatív szándékú dalt az Ukrajnában dúló háború ihlette. Gilmour ezután visszatért a folyamatban lévő ötödik szólólemezéhez, és több producerjelölt (például Rick Rubin) közül arra a Charlie Andrew-ra esett a választása, akinek a neve leginkább az Alt-J albumai kapcsán lehet ismerős.

A Luck and Strange-en nincs nagy sztárparádé: felbukkan Brian Eno öccse, Roger, aztán a legendás session dobos Steve Gadd, két dalban Gilmour lánya, Romany énekel, a szövegekért pedig túlnyomórészt az ő anyja felelt, aki sok kommentelőtől már megkapta a Polly SamsOno elnevezést. Hiába a fiatal, modern producer, a hangzásban nincs sok újdonság, az anyag természetesen gilmouros lett. Van két instrumentális tétel (Black Cat, Vita Brevis), a Between Two Pointsot és a már évekkel ezelőtt megjelentetett Yes I Have Ghostsot a lányával duettezi el Gilmour. A címadó tétel jó kis húzós blues, a Dark and Velvet Nights a rockosabb vonalat képviseli, a záró Scattered pedig ennek a lemeznek a Comfortably Numbja, majdnem ugyanannyira emlékezetes gitárszólóval. De még a 14 perces Barn Jam című bónusz track is kellemes hallgatnivaló: 2007-es keltezésű, és hallható benne az azóta elhunyt Pink Floyd-billentyűs, Rick Wright.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Jakob lova

  • SzSz

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Szemrevaló: Haldoklás, de komédia

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

„Idegen vagyok magamnak”

Ebben a különös interjúkötetben, amelynek több fejezetében egy-egy harmadik fél is bekapcsolódik a beszélgetésbe, Gyárfás Dorka többnyire afféle narrátorként kíséri Kulka Jánost, csupán alkalmanként lendítve tovább a témát egy-egy új irányba.

Nézhetjük úgy

Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája is ezek közé az előadások közé fog tartozni.

„Lehet máshogyan is”

Szürreálisan realista, futurisztikusan hétköznapi jelmezei és díszletei többször felkeltették a szakma és a közönség figyelmét, az idei Színikritikusok Díjánál is jelölt volt a legjobb díszlet kategóriában. Hogyan nyer előadásról előadásra inspirációt, és mit jelent számára az autonóm alkotási folyamat – ilyesmikről beszélgettünk.

Madame Mao koloratúrája

Richard Nixon Budapesten is járt, 1963-ban jól felhizlalt csirkét nyújtogatott neki egy árus az óbudai piacon, az emberek körbevették és csodálták, sokkal közvetlenebbül, mint később Kínában; akkor még nem nyert választást (éppen elveszítette John F. Kennedy ellen).