Koncert

Minden út Rómába vezet

David Gilmour

Kritika

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Az 1994-es The Division Bellt még a Pink Floyddal készítette el, aztán jöttek a szólóalbumok: 2006-ban az On an Island, 2015-ben a Rattle That Lock, most pedig a Luck and Strange. A 78 éves zenész valójában soha nem állt le, pedig sokan egyértelműen a visszavonulás jelének hitték, amikor öt évvel ezelőtt elárverezte 123 gitárját, több mint 20 millió dollár értékben.

Gilmour már 2015-ben, az egész jól sikerült Rattle That Lock kiadásakor megemlítette, hogy van még egy csomó egyéb szerzeménye, mégis 9 évnek kellett eltelnie, hogy a Luck and Strange megjelenjen. Az említett aukció mellett Gilmour leginkább a Roger Watersszel folytatott hadakozásai kapcsán szerepelt a hírekben – korábbi Pink Floyd-os zenésztársával sem művészi, sem üzleti, sem politikai téren nem ért egyet szinte semmiben. A gitáros tavalyelőtt váratlanul kiadott egy kislemezt Pink Floyd néven: a Hey Hey Rise Up című számban Nick Mason dobolt, illetve Andrej Hlivnyuk ukrán művész működött közre, ami nem volt véletlen, ugyanis a karitatív szándékú dalt az Ukrajnában dúló háború ihlette. Gilmour ezután visszatért a folyamatban lévő ötödik szólólemezéhez, és több producerjelölt (például Rick Rubin) közül arra a Charlie Andrew-ra esett a választása, akinek a neve leginkább az Alt-J albumai kapcsán lehet ismerős.

A Luck and Strange-en nincs nagy sztárparádé: felbukkan Brian Eno öccse, Roger, aztán a legendás session dobos Steve Gadd, két dalban Gilmour lánya, Romany énekel, a szövegekért pedig túlnyomórészt az ő anyja felelt, aki sok kommentelőtől már megkapta a Polly SamsOno elnevezést. Hiába a fiatal, modern producer, a hangzásban nincs sok újdonság, az anyag természetesen gilmouros lett. Van két instrumentális tétel (Black Cat, Vita Brevis), a Between Two Pointsot és a már évekkel ezelőtt megjelentetett Yes I Have Ghostsot a lányával duettezi el Gilmour. A címadó tétel jó kis húzós blues, a Dark and Velvet Nights a rockosabb vonalat képviseli, a záró Scattered pedig ennek a lemeznek a Comfortably Numbja, majdnem ugyanannyira emlékezetes gitárszólóval. De még a 14 perces Barn Jam című bónusz track is kellemes hallgatnivaló: 2007-es keltezésű, és hallható benne az azóta elhunyt Pink Floyd-billentyűs, Rick Wright.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.