Persze nem gondolkodhatunk így, mert a kérdésre, hogy mire gondolt a költő „A hatalmas szerelemnek / Megemésztő tüze bánt” sorokat írva, nem lehet az a válasz, hogy nagyjából arra, amire Richard Pryor a Vaklárma című filmben, amikor Gene Wilder megkéri, hogy mondja ki az első szót, ami eszébe jut. De az új generációk önreflexió-fetisizmusa nyomán lassan eljön az idő, amikor egyre kevésbé fennkölten közvetítik a hasonló tartalmú üzeneteket. Ennek a mozgalomnak lehet az élenjárója a nevével is ezt fixáló Csaknekedkislány.
Mindenkinek van elcseszett szerelmi története, de ebből karriert csinálni anélkül, hogy romantikussá tegyük a kudarcot, nagy bátorságra vall. Megénekelni azt, hogy „A pszichológus is elhiszi, mennyire megvisel / Az intimitás nélküli szex / Persze, annyi pénzért higgye is el”, miközben épp a kicsinyességünkért próbálunk megváltást kérni… Nos, ha az új világban ez lesz a menő, akkor talán mégis van jövője a következő nemzedékeknek. A Csaknekedkislány zenekart lehet felszínességgel, de még középszerűséggel is vádolni, mégis üdítő, hogy annyi, az „élet értelmét” kereső előadó után, akad ilyen is. A Csaknekedkislány világmegváltás, korszakalkotás helyett fesztelenül felvállalja, hogy ha gyógyír bármire is a zenéje, azt maximum esemény helyetti tablettaként tudja magához venni a kiéhezett hallgató.
Persze szó sincs arról, hogy csak erről tudnának beszélni, bőséggel akadnak fajsúlyosabb témáik is (legutóbbi albumukról például az Aki élni akar kiváló példa erre), sőt az évek során a mondanivalóban is lekövethető az alkotók komolyodása, ám ez irányú igyekezetükkel nem nagyon tudják felvenni a versenyt a tartalmasabb szövegeket előadók hadával.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
