Koncert

Nincs meglepetés

Csaknekedkislány

Kritika

Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.

Persze nem gondolkodhatunk így, mert a kérdésre, hogy mire gondolt a költő „A hatalmas szerelemnek / Megemésztő tüze bánt” sorokat írva, nem lehet az a válasz, hogy nagyjából arra, amire Richard Pryor a Vaklárma című filmben, amikor Gene Wilder megkéri, hogy mondja ki az első szót, ami eszébe jut. De az új generációk önreflexió-fetisizmusa nyomán lassan eljön az idő, amikor egyre kevésbé fennkölten közvetítik a hasonló tartalmú üzeneteket. Ennek a mozgalomnak lehet az élenjárója a nevével is ezt fixáló Csaknekedkislány.

Mindenkinek van elcseszett szerelmi története, de ebből karriert csinálni anélkül, hogy romantikussá tegyük a kudarcot, nagy bátorságra vall. Megénekelni azt, hogy „A pszichológus is elhiszi, mennyire megvisel / Az intimitás nélküli szex / Persze, annyi pénzért higgye is el”, miközben épp a kicsinyességünkért próbálunk megváltást kérni… Nos, ha az új világban ez lesz a menő, akkor talán mégis van jövője a következő nemzedékeknek. A Csaknekedkislány zenekart lehet felszínességgel, de még középszerűséggel is vádolni, mégis üdítő, hogy annyi, az „élet értelmét” kereső előadó után, akad ilyen is. A Csaknekedkislány világmegváltás, korszakalkotás helyett fesztelenül felvállalja, hogy ha gyógyír bármire is a zenéje, azt maximum esemény helyetti tablettaként tudja magához venni a kiéhezett hallgató.

Persze szó sincs arról, hogy csak erről tudnának beszélni, bőséggel akadnak fajsúlyosabb témáik is (legutóbbi albumukról például az Aki élni akar kiváló példa erre), sőt az évek során a mondanivalóban is lekövethető az alkotók komolyodása, ám ez irányú igyekezetükkel nem nagyon tudják felvenni a versenyt a tartalmasabb szövegeket előadók hadával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.