Barátjuk temetése után gyűlik össze három középkorú, gyermektelen jó barát és nőik az életben legsikeresebbikük lakásán. Gyászból van a legkevesebb, az életnek annál a depresszív és kelletlen elviselésénél, amelyet csak időnként szakít meg fojtott ingerültség kitörése, nemigen lehet lejjebb menni. Egyetlen este és reggel történései rendeződnek jól áttekinthető, de semmi meglepetéssel nem szolgáló és a drámai végkifejlet katarzisát is mellőző tablóba. A házigazda másnap utazik Mexikóba, állás, lakás várja, csak éppen azt nem tisztázta feleségével, hogy mitől nem fogja ő feleslegesnek érezni magát egy idegen közegben, elfoglalt férjeura oldalán, akinek kisebb gondja is nagyobb, mint az, hogy az ő aggodalmait eloszlassa.
A másik páros eleve meglévő belső feszültségét egy eltitkolt, és éppen a temetés után kiderült adósság fokozza. A harmadik párosnál nincs belső feszültség, csak elnyomás. A bunkó, trágár, bántalmazó férfi és az ő mindent tűrő, önbizalom-hiányos, társfüggő kedvesének harmonikusan torz kapcsolata azon alapul, hogy a férfi, ha üt is, mindig megbánja. Interakciókat látunk, duó, trió, szextett, a felvetődő partikuláris témák egy kellemetlenül ismerős társasági és társadalmi képet rajzolnak fel, és a kiúttalanság határozott érzetét közvetítik. Az író-rendező, mint korábbi műveiben, itt is a dráma megélésének elmaradását láttatja tragédiának (vagy tragikomédiának). Azt, hogy bár a hősök felismerik, hogy milyen élhetetlen helyzetben vannak, nem (lesznek) képesek kilépni belőle.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
