Színház

Mivel, uram, s ki nélkül?

István, a király

Kritika

Nagy vitát kavart, hogy miért nincs opera-előadás immár két éve a szegedi Dóm téren. A vezetés gazdasági szempontokkal érvelt: nincs rá támogatás, illetve a műfaj már nem tölti meg két-három estére a 4 ezres nézőteret. Talán erre is lett egyfajta válasz, hogy ismét az István… került színpadra, Novák Péter rendezésében, aki inkább egyfajta misztériumkoncertként tálalja a történetet, a nyitányt az 1983-as ősbemutató fényképeivel illusztrálva.

A jelmezek kortalanul érdekesek, a díszlet időtlen, ami egyáltalán nem idegen a darab és a hely szellemétől, bár a szeged-csanádi megyés püspök pár évvel ezelőtt fontosabbnak találta látogatóközpont és elit étterem kialakítását, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok fő helyszínét, a dóm szinte megszűnt az előadásokba beépített háttérként szolgálni. Most Novák Péter a templom épületét is megpróbálta bevonni előadásába. De nem mint konkrét díszletet, hanem mint szimbólumot. Nagyszerűen sikerült, és a megoldás pontosan illeszkedik a szabadtéri játékok eredeti ötletéhez, a szakrális tér erejének kihasználásához. Maga a díszlet is inkább térkompozíció. Hátul csak néhány függőleges oszlop sorakozik, közöttük szépen rálátni a templomra, és a homlokzati kerek kőrózsát is többször megvilágítják. Persze mindez azonnal eszünkbe juttatja a rockopera első Dóm téri előadásait, amikor a színpad fölött még nem volt ronda állványzat és lámpaerdő, és a koronázáskor István a dóm igazi főkapuján lépett ki erős ellenfényben. Novák azért elég pontosan elmeséli a sztorit is, de közben a szimfonikus és kórustételek alatt sűrű tánctételekkel teszi elénk a történetet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.