Színház

Mivel, uram, s ki nélkül?

István, a király

Kritika

Nagy vitát kavart, hogy miért nincs opera-előadás immár két éve a szegedi Dóm téren. A vezetés gazdasági szempontokkal érvelt: nincs rá támogatás, illetve a műfaj már nem tölti meg két-három estére a 4 ezres nézőteret. Talán erre is lett egyfajta válasz, hogy ismét az István… került színpadra, Novák Péter rendezésében, aki inkább egyfajta misztériumkoncertként tálalja a történetet, a nyitányt az 1983-as ősbemutató fényképeivel illusztrálva.

A jelmezek kortalanul érdekesek, a díszlet időtlen, ami egyáltalán nem idegen a darab és a hely szellemétől, bár a szeged-csanádi megyés püspök pár évvel ezelőtt fontosabbnak találta látogatóközpont és elit étterem kialakítását, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok fő helyszínét, a dóm szinte megszűnt az előadásokba beépített háttérként szolgálni. Most Novák Péter a templom épületét is megpróbálta bevonni előadásába. De nem mint konkrét díszletet, hanem mint szimbólumot. Nagyszerűen sikerült, és a megoldás pontosan illeszkedik a szabadtéri játékok eredeti ötletéhez, a szakrális tér erejének kihasználásához. Maga a díszlet is inkább térkompozíció. Hátul csak néhány függőleges oszlop sorakozik, közöttük szépen rálátni a templomra, és a homlokzati kerek kőrózsát is többször megvilágítják. Persze mindez azonnal eszünkbe juttatja a rockopera első Dóm téri előadásait, amikor a színpad fölött még nem volt ronda állványzat és lámpaerdő, és a koronázáskor István a dóm igazi főkapuján lépett ki erős ellenfényben. Novák azért elég pontosan elmeséli a sztorit is, de közben a szimfonikus és kórustételek alatt sűrű tánctételekkel teszi elénk a történetet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.