Tévésorozat

A mesék előtt

Dekameron

  • - turcsányi -
  • 2024. augusztus 14.

Kritika

Ha érte valaha is kultúrsokk Magyarországot, az 1975 februárjában esett, amikor a Filmmúzeum (ma Belvárosi Színház) – a megvásárlásához képest egy kerek esztendei erőgyűjtés után – bemutatta Pier Paolo Pasolini Dekameron című filmjét.

Az 1971-ben készült alkotást ugyanis azért nézték meg nagy számban a magyar emberek, mert dugtak benne. Jó, nem úgy, mint a pornófilmekben (ki látott akkor még olyat?), de eljátszották, s a filmes nagy átlagnál kétségtelenül többször villantak fel benne genitáliák is – ráadásul mindkét nem részéről. S ennyi már elég volt ahhoz, hogy a filmet csak egyetlen vetítőhelyen, az akkoriban (s tán ma is) extrémnek számító este fél 11-es kezdéssel vetítsék, hetente kétszer-háromszor – kilenc éven keresztül. A jegyeket sem úgy árusították, mint a többi moziban, háromnapos elővétellel, hanem úgy, mint a színházakban, egy kijelölt napon a következő hónapra, természetesen égig ért a sor, de legalább az Astoriáig, melynek persze a szeme sem rebbent, látott ő már ilyet, konkrétan 1968 júliusában, amikor a Puskin bemutatta korának egyik tipikus amerikai B filmjét, a motrozós’ alzsánerből, a Halálfejeseket (Born Losers, 1967). Emez viszont olyannyira nem volt kilenc évig műsoron, hogy pár hét elteltével be is tiltották az erőszakos jelenetei miatt. Mindegy, ennek aztán semmi köze az itt tárgyaltakhoz, különben is, a betiltás után a Magyar Néphadsereg bevonult Csehszlovákiába, ahol éppenséggel a magyarlakta területeken akadt valami elintéznivalója.

Pasolini persze fontos nekünk, hiszen ha egy 14. századi holmit igyekszik valaki beadni a modern közönségnek, akkor a közvetítő nyelv eltalálása perdöntő próbatétel (s ebből a szempontból a több mint ötvenéves korkülönbség a film és az itt tárgyalt tévésorozat között piszlicsáré tétel). S e téren nincs oka pirulásra a Netflix aktuális vállalkozóinak. Kathleen Jordan nem sokat vacakolt: a régi útjára lépett, de rendesen beletette az innen-onnan (jobb s kevésbé izgalmasabb) helyekről összeszedett magáét is. Burleszket alkotott, némi extrával.

Hiszen a nehéz életű itáliai költő, Pier Paolo Pasolini is burleszket csinált Boccaccio művéből, amelyben eleve adott volt a hajlandóság az ilyesmire, bár akkoriban nyilván nem használták túl sűrűn ezt a kifejezést. A burleszk nem művészet vagy nem magasművészet, seggbe rúgják egymást benne a csókák, aztán elüti őket egy leomló felhőkarcoló, de olyan erővel, hogy alig győzik leporolni magukat a nagy csattanás után. Hogy Pasolini esetében mennyire volt tudatos választás a műfaj, vagy mennyire írta ilyenné magát a vers, az éppenséggel lehet kérdéses, az mindenesetre tény, hogy már a szereplőválogatásról hazazavarták azokat a kandidánsokat, akiknek kettőnél több ép foga volt, de a beismerés, aláírással, anyja nevével csak a következő film, a Canterbury mesék kezdetén történt meg, amikor is a majsztró Chaplinnek beöltöztetve küldte pályára fő kedvencét, Ninetto Davolit. S lám, a burleszk kitűnően működik magasművészetként is. De nem attól, hogy ráfogjuk, hogy az lenne. Chaplin, Buster Keaton egekbe emelése ugyan jogos, de az értelmiségi lelkiismeret-furdalás jellegzetes terméke: ciki burleszket nézni (krimit olvasni s a többi), mondjuk rá, hogy nem is az, és kész. Pasolininél nem így történik: a vers írja a költőt, mint ahogy ez a legnagyobbakkal sűrűn megesik, nyilván.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.