Film

Nietzsche halott

Giorgiosz Lánthimosz: A kegyelem fajtái

Kritika

Korunk erős realizmuskényszere olykor egészen elfeledteti velünk, hogy bármit csinálhatunk, s csak akkor szab határt a józan ész, ha hagyjuk.

Giorgiosz Lánthimoszt nem kötik efféle láncok, bátran oda- s visszaél az abszurd lehetőségekkel. A Szegény párák világsikere után pedig milliók várták, hogy mivel borzasztja el őket legközelebb. Szerzői rétegfilmből így válik cirkuszi mutatvány, amelyben a tehetséges Jesse Plemons, valamint Emma Stone és Willem Dafoe párosa mutatja be a bizarr emberi elfajzások válogatott formáit.

A háromrészes szkeccsfilmben egy wannabe istennek ellentmondó kisembert (1), egy testcserétől felzavart szerelmi történetet (2) és egy jó mellű Messiást kereső szektatagot (3) láthatunk, groteszk humorral átszőtt történetekben.

A rendező talán saját szabad akaratunk gyakorlására sarkall, hiszen filmfoszlányait úgy értelmezhetjük, ahogy akarjuk. A darabok önmagukban is megállnak, de ha a néző megpróbál közös mintát találni hozzájuk, kis fantáziával sikerrel járhat. A Szegény párákban is láthattuk már, hogy Lánthimosz habzó szájjal keresi Istent, új filmje viszont már dühös kiskamaszként a legprovokatívabb eszközökkel igyekszik magára vonni a figyelmét. Váladékokat nyalogat, emberhúst kíván, sőt mintha veszett aktusaival is őt hívná tetemre. Isten azonban elhagyta az épületet, így a rendező magára hagyatva énekli sajátos teremtéstörténetét. Ahogy az ember ellenszegül Istennek, aki ezért kiűzeti a paradicsomból (1), ahogy a teremtmény ezután esetlenül próbál visszatérni az Úrnak tetsző egyszerűség állapotába, de már a kutya is felülmúlja emberségben (2) és ahogy édenen kívül ragadtságát elfogadni képtelen, és Messiást keres a megváltáshoz (3).

A rendező ezúttal is filozofikus gondolatoknak és grandiózus érzelmeknek vet ágyat, a legnehezebben befogadható közülük mégis a figurái láttán ébredő csillapíthatatlan szánalom. Innen nézve úgy tűnik, ha létezik az az isten, akit a direktor keres, feltehetően csak azért gyakorol kegyelmet, mert felfordul a gyomra a kicsinyes emberi nyomorultság láttán. Ki hibáztatná?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.