Minden erre predesztinálta, elsősorban a kor és a környezet, melyben élnie adatott: apja és testvérei kötésig gázoltak bele a show-bizniszbe, halmozván sikert a sikerre. Abe, az apja pont az idevalósi álomkarriert futotta meg: kifutófiúként kezdte a Columbiánál, s megmászván a ranglétrát, még arra is maradt ideje, hogy több mint tíz évet lehúzzon a stúdió elnöki székében. Ha van értelme a filmmogul kifejezésnek, ő megtestesítette azt. De már akkor sem volt igazság a földön.
Bert Schneider az omnipotens filmproducer úgy nézett ki, mint egy aranyifjú (kivált Alessandro Nivola megformálásában), s milliókkal dobálózott, de folyamatos anyagi gondokkal küzdött, innen-onnan tömködte a lyukakat, ahogy bírta – a filmjeibe. És mindeközben megváltoztatta egész Hollywoodot, a kerek világ filmművészetét, s minket, nézőket is. Azt, hogy hova kell letenni a kamerát, s azt, hogy honnan nézzük a vásznat – pusztán két évbe tellett neki. 1969 és 1971 között forgatott három filmet: a Szelíd motorosokat, az Öt könnyű darabot és Az utolsó mozielőadást. Szó szerint a „papa mozija” ellen ment: megszületett Új-Hollywood, és Schneider olyan alakokat szabadított a világra, mint Jack Nicholson, Jeff Bridges, Dennis Hopper, Larry McMurtry, Peter Bogdanovich, Bob Rafelson, Karen Black vagy éppenséggel Cybill Sheperd. Itt kell megjegyezni azt is, hogy e három filmből kettőnek egy bizonyos Laszlo Kovacs volt az operatőre Cecéről (Tolna megye). A harmadiké meg a Ben Hurt, Az üldözőket és mondjuk A nagy balhét is fotografáló Robert Surtees, de ez tényleg már csak zárójeles megjegyzés.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
