Tévésorozat

Önarckép feketével

A nagy szivar

  • - turcsányi -
  • 2024. július 24.

Kritika

Ha van igazság a földön, Bert Schneiderből hétcsillagos hollywoodi aranyifjú válik. Egy léha, semmirekellő alak a sztárjelöltek örökké vidám, szőke és bikinis karéjában, a nyitott tetejű sport Mercije oldalának támaszkodva, golfhoz öltözve néz el a távolba, s számolja Los Angeles mindig felhőtlen egén az angyalokat.

Minden erre predesztinálta, elsősorban a kor és a környezet, melyben élnie adatott: apja és testvérei kötésig gázoltak bele a show-bizniszbe, halmozván sikert a sikerre. Abe, az apja pont az idevalósi álomkarriert futotta meg: kifutófiúként kezdte a Columbiánál, s megmászván a ranglétrát, még arra is maradt ideje, hogy több mint tíz évet lehúzzon a stúdió elnöki székében. Ha van értelme a filmmogul kifejezésnek, ő megtestesítette azt. De már akkor sem volt igazság a földön.

Bert Schneider az omnipotens filmproducer úgy nézett ki, mint egy aranyifjú (kivált Alessandro Nivola megformálásában), s milliókkal dobálózott, de folyamatos anyagi gondokkal küzdött, innen-onnan tömködte a lyukakat, ahogy bírta – a filmjeibe. És mind­eközben megváltoztatta egész Hollywoodot, a kerek világ filmművészetét, s minket, nézőket is. Azt, hogy hova kell letenni a kamerát, s azt, hogy honnan nézzük a vásznat – pusztán két évbe tellett neki. 1969 és 1971 között forgatott három filmet: a Szelíd motorosokat, az Öt könnyű darabot és Az utolsó mozielőadást. Szó szerint a „papa mozija” ellen ment: megszületett Új-Hollywood, és Schneider olyan alakokat szabadított a világra, mint Jack Nicholson, Jeff Bridges, Dennis Hopper, Larry McMurtry, Peter Bogdanovich, Bob Rafelson, Karen Black vagy éppenséggel Cybill Sheperd. Itt kell megjegyezni azt is, hogy e három filmből kettőnek egy bizonyos Laszlo Kovacs volt az operatőre Cecéről (Tolna megye). A harmadiké meg a Ben Hurt, Az üldözőket és mondjuk A nagy balhét is fotografáló Robert Surtees, de ez tényleg már csak zárójeles megjegyzés.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.