Film

Ördögnéző

Martin Scorsese: Megfojtott virágok

Kritika

Ismét a pénz és annak lélekrohasztó ereje áll Martin Scorsese legújabb filmjének középpontjában.

Ezúttal azonban a hirtelen meggazdagodó emberek nem simlis gazemberek, hanem áldozatok; a közel három és félórás eposzt átlengő bűnt és bűnhődést pedig nem láthattuk még ilyen formában a rendező eddigi műveiben.

Az őslakos oszázsoknak hányattatott történelmük során többször kellett elhagyniuk otthonukat. Menedéket végül Oklahoma egy mostoha, poros földdarabján találtak, amelyről az amerikaiak úgy gondolták, hogy nem jó semmire. Tévedtek: az ország egyik legnagyobb olajlelőhelye lapult a föld alatt, s egy csapásra gazdag néppé varázsolta az indiánokat. Volt idő, amikor az egy főre jutó vagyon tekintetében világelsőnek számítottak; míg a Vadnyugaton élők többsége csak tengődött, az oszázsok autóval jártak, sofőrt béreltek, akik ugyanúgy fehérek voltak, mint a teljes személyzet.

A történet helyszínéül szolgáló Fairfaxben első látásra idilli körülmények uralkodnak: a helyi őslakosok gazdagon és békében élnek, a jómód pedig egyre több amerikait vonz. Ideérkezik a háború után Ernest Burkhart (Leonardo DiCaprio) is. A sérült, gyenge jellemű veteránt nagybátyja, William Hale (Robert De Niro) veszi szárnyai alá, akiről talán a legárulkodóbb, hogy magát Királynak szólíttatja. Ő a helyi indiánokkal ellentétben nem olajból, hanem állattartásból és befektetési stiklikből gazdagodott meg. Hamar világossá válik, hogy pontosan úgy terelgeti az oszázsokat, mint a szarvasmarháit: egyfajta nem hivatalos vezetőként kezében tartja a helyi ügyeket, a városnak tánciskolát adományoz, a lakosokat tanácsokkal segíti, egy-egy indiánt pedig gyámság alá vesz, életbiztosítást köt rájuk, kezeli a pénzügyeiket. Az oszázsoknak fel sem tűnik, hogy valójában a farkas húzta köréjük a hamis védelmet ígérő karámot, mire pedig rájönnek, már késő.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.