Lehetne az a válasz, hogy ezzel ünnepelnék az eredeti, 1973-as The Exorcist fél évszázada megesett bemutatását, azonban az évforduló csupán ürügy arra, hogy elővegyék a pénztermő filmcímet. A franchise újraélesztését ugyanis csak az motiválja, hogy sikeres filmek egész sora készült a tárgyban az elmúlt évtizedekben is. Ezek között akadtak persze jócskán olyanok, amelyek izgalmi értéke is figyelemre méltó, hogy mást ne mondjunk, a Démonok között széria kétségbevonhatatlan sikere (amelynek hatása alatt még az idei Apáca 2-re is beülnek emberek!) joggal válthatott ki irigységet az iparági konkurencia körében.
A rendezői feladatot sem akárki vállalta: David Gordon Green az utóbbi években a halloween-franchise-t élesztette újra, összesen három folytatással, egy ideig meglehetős kritikai és közönségsiker mellett. Csakhogy a Halloween slasher; egy kortalan és majdnem elpusztíthatatlan, magától is folyton-folyvást előkerülő, s legott öldöklő lidércről szól, akit nem kell sem megidézni, sem a testünkbe fogadni. Egy Ördögűző-moziba, amennyiben hű akar lenni a nevéhez, feltétlenül szükséges egy démon, amely csatornát talál a pokolból egy ember lelkébe. Persze ehhez invitálni kell: az eredeti filmben elég ehhez egy ouija-tábla (azóta elkészült az Ouija 1. és 2. is), a mostaniban pedig egy házilagos kivitelű rituálé, amellyel az egyik főszereplő gyereklány halott anyjának szellemét akarják megidézni. Az eredeti Ördögűzőben is homályban maradt, hogy miért pont Regant szúrja ki magának Pazuzu, a derék, ám rossz hírű mezopotámiai démon.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
